Századok – 1905

Történeti irodalom - Karácsonyi János: Szent István király élete. Ism. Dedek Crescens Lajos 754

762 TÖRTÉNETI IRODALOM. 762-keresztelést is akar jelenteni, valamint az is kétségtelen, hogy a susceptor az egész középkoron át keresztatya jelentéssel bírt. Keresztszülők állítása az egyházban ősrégi szokás. Az egyház megkívánta, hogy a keresztelendőt kipróbált hűségű, vallásos és jámbor férfiak mutassák be a keresztelőnek, s arra nézve, hogy a megkeresztelendő az egyház hű fia lesz, bizonyos mértékben kezességet vállaljanak. Ezek a susceptorok, később patrinusok (páter spirituális), a csecsemő gyermeket jobb karjukon tartották a keresztelésnél, sőt néha hárman voltak, s egyik a derekánál, másik a jobb lábánál, a harmadik a bal lábánál fogva tartotta. Ezek tették a gyermek helyett az abrenunciatiót és a fidei professiót. Felnőttek keresztelésénél a keresztelendő maga válaszolt a pap kérdéseire, s a szertartás alkalmával a susceptor leszállt vele a medenczébe és jobb lábát a keresztelendő jobb lábára helyezte ; mikor pedig a kereszteltet kiemelték a vízből, a susceptor a szertartás végéig keresztfiának bal lábán nyugtatta kezét. A szorosan vett keresztelés végeztével azután a keresztatya megjelölte a kereszteltet a szent kereszt jelével és áldást mondott reá.1) A keresztszülői tisztséget a férfiaknál jobbára diakonusok, a nőknél diakonissák vagy szerzetesnők látták el. A nagyobb legenda és a Hartvik-féle legenda Adalbert szerepléséről szóló részében (cap. 2. et 3.) az áll, hogy mikor a prágai püspök Magyarországba érkezett, akkor már a fejedelemnő várandós volt és fiát még a szent püspök itt tartózkodása alatt szülte meg. Világos tehát, hogy szent Adalbert állítólagos ténykedése, a legendák szerint, csecsemő keresztelés volt. E szerint következőleg alakúi a helyzet : A komoly, szent férfiú, jobb karján a kisdeddel, megjelenik az esztergomi baptisteriumban. Elkészülvén a szertartáshoz, kérdéseket intéz a kisdedhez és azokra önmaga adja meg a feleleteket; majd leteszi a hitvallást, megkereszteli a kisdedet, megkeni olajokkal, elmondja az imákat s végül szívhez szóló intelmet intéz önmagához, melyben lelkére köti önmagának, hogy őrködjék a gyermek jövendője felett és igyekezzék belőle hű keresztyént nevelni. Végezvén pedig dolgát, mivel soká nem tartózkodhatott »a pogányoknál is rosszabb« magyarok között, hazamegy, s utóbb titkon még azokat is hazacsalogatja, kik keresztfiának legerősebb támaszai voltak. V. ö. Bingham : Origines sive antiquit. ecclesiast. Halne, 1724. IY. köt. 295 és köv. 11. Martene : De antiquis eccl. ritibus, I. 61. 1. X. F. Kraus : Christi. Real-Encyklopedie stb.