Századok – 1905

Történeti irodalom - Gardner; Edmund G.: Dukes und poets in Ferrara. Ism. Kropf Lajos 58

60 TÖRTÉNETI IRODALOM. 4:9 Tér szűke miatt nem ismertethetem részletesebben e szép munkának egész tartalmát, ámbár sok mondani valóm volna Lucrezia Borgiáról, I. Hercules herczegről, Luigi Ariostoról, a többi olasz költőkről, humanistákról stb. A sairző Modenából keltezi előszavát s azt igéri, hogy folytatni fogja a kutatás munkáját olasz levéltárakban s meg fogja írni Ferrara további történetét addig az időpontig, míg végre elnyelte a telhetetlen pápai hatalom. Munkájának elején nyolcz oldalra terjedő jegyzékét adja a fölhasznált forrásoknak. Legtöbb kiadatlan anyagot a Vatikán és a modenai állami levéltárak szolgáltattak neki ; a nyomtatott munkák jegyzékében pedig feltűnő az, hogy majdnem kizárólag mind olasz könyv, mert Pastornak a pápákról írt német könyvén kívül, az eredetiek helyett mindig csak olasz fordításokat használt, mint pl. Gregorovius Lucrezia Borgiaját és Voigt Risorgimento-ját. A munka végén két függeléket ad. Ezek elsejében kiadatlan költeményeket közöl Borso fejedelem időkorából, másodikában pedig »válogatott« kiadatlan okiratokat. Sajnálatunkra, a magyar történelmet érdeklő dolgokból nem találtunk a könyvben annyit, a mennyit remélnünk szabad volt. Szerzőnk egy-egy ízben röviden felemlíti V. Lászlót, továbbá Mátyás királyt (kit a pápa 1484 márcz. 10-én kelt brevejében fölszólított, hogy támadja meg Yelenczét) és aragoni Beatrixet, a kin férje, a meg nem nevezett magyar király, 1493-ban túl akart adni s ez irányban lépéseket tett a pápai udvarnál. Bővebb szerep jutott azonban a könyvben Ippolito <V Este bíborosnak, a kit szerzőnk székhelyének magyar nevéről archbishop of Esztergom néven nevez. I. Herculesnek és aragoni Leonorának volt ő törvényes fia; 1479-ben született, kilencz éves korában lett esztergomi érsekké és már tizennegyedik évében bíborossá. Miután ő volt az első az Estei családban, a ki e méltóságot elérte, apjának parancsára nagy ünnepélyességekkel ülték meg az eseményt az egész fejedelemség széltében-hosszában. A családi név dicsőségének emelésére pedig a boldog apa meghagyta a még boldogabb anyának, hogy leveleiben fiacskáját — a rendes szokással szakítva — ne Cardinalis Strígoniensis, hanem Cardinalis Estensis czímmel illesse; és Ippolito, kiből később milanói érsek lett, csakugyan ezt a czímet viselte 1520-ban bekövetkezett haláláig. Szerzőnk is közöl egy-két iratot, a mely »Domino Hippolyte, Sancte Lucie in Silice, Cardmali Estensi« van czímezve. Estei Hippolytnak hazánkban viselt egyházi méltóságait