Századok – 1903

Történeti irodalom - Perepatits István: A magyar művelődés I. Ferdinánd korában. Ism. Takáts Sándor 749

754 TÖRTÉNETI IRODALOM. nagyon is beleszóltak. A későbbi időben, ha teljesen új tarifát dolgoztak ki, ezt a munkát az országgyűlés részéről kiküldött bizottság végezte. Valamint a kereskedés, úgy a honvédelem ismertetésénél is súlyos tévedésekbe esik a szerző, mivel kizárólag az országgyűlési emlékekre támaszkodik. Honvédelem czímü fejezetét Perepatits (Bárczay könyve nyomán) e sorokkal kezdi meg : »I. Ferdinánd korabeli hadszervezetünk általában véve azonos volt azzal, melynek alapját már az Anjouk vetették meg.« Majd ismét ezt mondja: »Ferdinánd a honvédelem régi szervezetén lényegileg mit sem változtatott.« Az ilyen megjegyzésekre csak annyit válaszolunk, hogy I. Ferdinánd alatt egész hadszervezetünk, sőt várrendszerünk is alapjában megváltozott. I. Ferdinánd uralkodása alatt fejlődik ki teljesen a magyar huszárság, ő alatta alakúi a magyar gyalogság, ő adja 1552-ben a naszádosoknak a végleges szervezetet, ő kezdi meg az új rendszerű várak (Komárom, Győr, Szigetvár stb.) építését, s végűi ő teremti meg a dunai olasz hajóhadat. I. Ferdinánd idejében már nem a bandérium, hanem a zsoldos had játssza a főszerepet. S a milyen mértékben csökken a bandérium jelentősége, oly mértékben emelkedik a miles continuus fontossága. A bandériumok szereplésére elégséges egyetlen adatot említenünk. Ismeretes dolog, hogy Magyarország legnagyobb birtokosa s a legtöbb jövedelem élvezője Mária özvegy királyné volt. Természetes, hogy neki kellett volna a legnagyobb bandériumot kiállítani. A magyar kamara azonban 1545-ben hivatalosan kimutatta, hogy Mária királyné eladdig soha egyetlen katonát sem állított ki. A mi az országos (kerületi) főkapitányi hivatalt illeti, Perepatits kettőről találván említést, csak két főkapitányról beszél. Pedig I. Ferdinánd alatt már négy országos főkapitányunk volt ; u. m. a dunántúli, a bányavárosok vidékének főkapitánya, a bán és a felsőmagyarországi (Kassa) főkapitány. Perepatits könyvének legnagyobb fejezete az államháztartásról szól. Itt is akadnak ugyan hibák, de még sem oly számmal mint az előbbiekben. Különben is e fejezet megírásában Acsády monographiája rendelkezésére állott. A vallásügyről szóló fejezet talán legsikerültebb része könyvének. Itt azonban az országgyűlési emlékeken kívül a szerző már az irodalmat is figyelembe vette, sőt egyes írókat ügyesen czáfolgat is. Kár, hogy könyve többi fejezeteiben is nem követte ezt a módot; mert ha e korszak jeles és bőséges irodalmát áttekinti, bizonyára használhatóbb és alaposabb művelődéstörténetet ír vala, TAKÁTS SÁNDOR.