Századok – 1903
Történeti irodalom - Bunca Ágoston: Vechile episcopií românesci a Vadului; Geoagiului; Silvaşului şi Belgradului. – Episcopi Petru Paul Aron şi Dionisiu Novacovici. Ism. Görög Ferencz 649
655 TÖRTÉNETI IRODALOM. No uá ko vies Dénes személyében, de az új püspökkel nem voltak megelégedve s a lázongás csak akkor szűnt meg teljesen, mikor Novákovics 1767-ben elhalt. A Sofronie-féle lázadás következtében számos kolostor pusztult el; viszont ennek a lázadásnak köszönhető néhány kolostor újraszervezése, mint pl. a balázsfalvié is, melyet Klein püspök alapított iskolájával és papnevelő intézetével együtt. A három osztályú iskola azonban csak 1754-ben nyílhatott meg Áron Péter buzgólkodása következtében. Ezen iskola első osztályában írást és olvasást, a másodikban latin és magyar nyelvet tanítottak, a harmadikban a papi pályára készültek elő, s ugyanebbe az osztályba jártak azok a fölszentelt papok is, kiknek még nagyon fogyatékos volt a tudományuk. 1759-ben már 500 tanuló látogatta az iskolát, 1772-ben pedig az osztályok számát kibővítették, és már logikát, metaphysikát s egyebet is tanítottak. Áron Péternek szándéka volt még egy különálló papnevelő intézetet is felállítani, mely 1760-ban nyílt meg tizenkét növendékkel. Ezzel kapcsolatosan egy kolostort létesített, melyben igen megszigorította a szerzetesek életrendjét. Ezenkívül rendezte a gyulafehérvári, szilvási, felgyógyi stb. kolostorok ügyeit is. Nevezetes intézkedése volt még a balázsfalvi nyomda fölállítása, a minek előzményei közt elmondja a szerző a gyulafehérvári szláv, majd az I. Rákóczi György által fölállított oláh nyomda történetét és viszontagságait, míg 1754-ben Balázsfalvára került, hol Áron Péter püspök újra fölszerelte. E nyomda történetéről áttér a szerző az oláh nép műveltségi állapotára és művelődési mozgalmaira, melyeket a nem egyesültek támadásai hátráltattak; majd az egyház szervezetét, az egyházi hivatalokat, rendszert, szokásokat tárgyalja; megemlíti az oláh papok jövedelmét, leírja műveltségi állapotukat, ismerteti az oláh nép helyzetét s viszonyát a három nemzethez és a többi vallásfelekezetekhez. Áron Péter tíz évi tényleges püspöksége után, 1764 márcziusában liait meg, midőn a máramarosi egyházak látogatását végezte ; holttestét hívei Balázsfalvára vitték s ott temették el, mint legnagyobb püspöküket, kinek iskolájából »napfény és világosság áradt az oláhokra.« Néhány részletet leszámítva, a szerző tárgyiasan és érdekesen írja le a különböző püspökségek keletkezését, fejlődésük történetét; előadását egy-egy polemikus részlet is élénkíti, midőn azoknak téves fölfogását czáfolja, kik az eseményeket gyakran saját czéljaik érdekében szándékosan elferdítik. Általában véve mindenütt a történeti igazságot keresi, melyet czélzatos hamisításokkal nem lehet elfödni a kutató szeme elől.
