Századok – 1903

Történeti irodalom - Császár Mihály: A magyar művelődés a XV-ik században. Ism. –r–r. 552

554 TÖRTÉNETI IRODALOM. esik ugyan s némely apróbb megjegyzése majdnem szószerint megint sorra kerül, de ezek apróbb foltok. Ugy látszik, szándékosan maradt el az állami és udvari méltóságoknak, hivataloknak ismertetése. Igaz, hogy ezekről Bonfini aránylag keveset mond, de azért utalást találunk benne eleget, a mit a szerző, a többi fejezetek példájára, kiegészíthetett volna az egykorú forrásokból. Súlyosabb mulasztásnak tartottuk eleinte, hogy a művelődés eszközei közül a hazai nyelvet csak nagyon kevés ügyelemben részesíti, csak érinti és nem tárgyalja azt a szerepet, melyet a köz- és magánéletben a magyar nyelv játszott; azonban beláttuk, hogy ezért Bonfini felelős, a kinél hiába keresünk erre vonatkozó adatot. Császár műve mint megszabott körű pályamunka, joggal mellőzte tehát a részletes fejtegetést, de kérdés, hogy mint nagyobb igényű történeti műnek nem kellett volna-e, a korlátozó alczím ellenére is, a nyelv kérdését belevonnia tárgyalása körébe. Pontosak és kimerítőek azok a jegyzetek, melyekben a többi kútfőnek Bonfini állításait igazoló helyeit állítja "össze. Szerzőnk otthonos a forrásművekben, a legjobb kiadásokat s az ellentmondó adatok közül a legmegbízhatóbbat iparkodik kiválasztani. Kritikai eljárásával csak egy helyen nem vagyunk megelégedve, t. i. az iparról szóló kis fejezetben. Bonfiniből az tűnik ki, hogy magyar ipar a XY-ik században egyáltalán nem volt. Császár nem mondja világosan, megbízik-e Bonfiniben, s az olasz történetíró megjegyzését bírálat nélkül hagyja. Itt pedig Bonfini határozottan téved. Közvetett bizonyítékra, még pedig döntő erejűre, Császár .a maga művében is akadhatott volna. 0 maga említi, hogy iparmüvészetünk Mátyás korában valóban virágkorát érte (71. 1.); és később, hogy nemcsak a műértékre nézve jelentékeny ötvösművek túlnyomó részben magyar mesterek alkotásai, hanem valószínűleg az iparművészet egyéb ágaiban is kitűntek a magyar mesterek. Az iparművészet sem egyéb, mint művészibb faja a kézműiparnak, és ha egy országban fejlett műipari tevékenységre találunk, akkor azt okvetetlenül fejlett kézműiparnak kellett megelőzni. Ez olyan elemi igazság, annyira a fokozatos fejlődés elvéből következik, hogy ez ellen Bonfini tökéletes hallgatása semmit sem bizonyít, s ezt a kútfő hitelességének megítélésénél figyelembe kellett volna venni. De különben is lehetetlen, hogy még a mindennapi használatra szánt eszközöket is mind külföldről kellett volna hozatni, mikor a magyar lovára, fegyverére és ruhájára oly sokat tartott, s lehetetlen, hogy az a sok dísztárgy, pompás bútor, értékes házi eszköz mind idegen eredetű lett volna. Es ha a hazában megtelepedett vagy