Századok – 1903

Történeti irodalom - Thaly Kálmán: Gróf Eszterházy Antal kurucz generális tábori könyve 1706–1709. – Gróf Eszterházy Dániel tábornok jegyzőkönyve 1708. Ism. Illéssy János 545

547 TÖRTÉNETI IRODALOM. halomban vágasson az ellenség által ; a mint volt is terminussok ez elmúlt csütörtökre, id est pro 6 praesentis (1708 szept.), a melyen jelen volt nyolczszáz német Küszögnél, kikkel elsőben is maga regementjén akart általesni Bezerédi, azután magam corpussának kivánt fordulni, hogy egészlen dissipáljon bennünket; mely igen könnyen meg is történt volna, nem tudván semmit a dologban. De . . . egy regementjebeli zászlótartó . . . maga lelkiesmeretiben szállván, jelentette meg a dunántúli compániáknak. Megfogván mindeniket, árestomban vettettem« . . . Különben, hogy kellő fegyelmet nem tudott tartani Eszterházy Antal, hogy a hadműveletekben nem volt képes elég sikert felmutatni, annak egyrészt a viszonyokban is keresendők az okai. Eszterházy nemcsak főgenerálisa volt a Dunántúlnak, hanem polgári kormányzója is. A vármegyék közigazgatásának irányítása, hűségének, áldozatkészségének állandóan ébrentartása igen sok gondot okozott neki s tevékenységének jó részét lekötötte. Ez a functió ugyan Eszterházy Dánielnek lett volna a kötelessége, hiszen azért volt melléje rendelve, azonban Dániel úr az ő tehetetlenségében, s tunyasága, fenhéjázó modora miatt inkább ártalmára, mint segedelmére volt Antal grófnak. Egyszer is (1708 január-havában) a vármegyékkel tanácskozást tartott Eszterházy Antal, »de majd elrontá vala Eszterházy Dániel uram minden dolgaimat a maga pálinkázó manirjával, mely által ... az főrendeknek fenyegetésével, magamnak is nagy praejudiciumával kezdette vala a dolgokat zűrni-zavarni, annyira, hogy a nemes vármegyék követjei . . . elszomorodott szívvel és vállok vonyogatásával kivántak csak felelni is a kérdésekre.« Pedig ezekben az aggasztó időkben ugyan keztyűs kézzel kellett simogatni a nemes vármegyéket. Minden pénz és véráldozat reájok nehezült, akkor, mikor a rézpénznek olyan becse volt, hogy irtózott tőle mindenki. Az emberek inkább szükséget szenvedtek, inkább adtak ingyen vagy kölcsön egymásnak, mintsem azért a pénzért, mert »ugyanis valami rézpínzt a szegénység a maga jószágáért a vitézlő rendtűi bevett is, azon egy kapást, egy szolgát nem fogadhatott, semmi szükségére valót nem szörezhetett, ruhátlan járt, sótalan kenyeret evett, egy kapát, egy ásót, egy szántóvasat azon nem talált . . . Xem kölönben vallott kárt ... a rézpénz mellett a vitézlő rend is, ki egy darab vásznat, posztót vagy egyéb ruházatra valót... rajta nem kaphatott, úgy egy pár csizmát, arra csak egy pár sarkantyút vagy patkót, lova lábában egy patkószeget nem verethetett, hanem ha a szegény embernek szántóvasát, kere-