Századok – 1903
Értekezések - TURCHÁNYI TIHAMÉR: Rogerius mester Siralmas éneke a tatárjárásról. - I. közl. 412
TURCHÁNTI T. ROGERIUS MESTER SIRALMAS ÉNEKE A TATÁRJÁRÁSRÓL. 419 tulajdonképen az ő alattvalója volna. Nagyon megharagudott Rogeriusra. Ugy látszik, mások is megvádolták, vagy legalább gyanúsították előtte, mert az egész érseki palotát felkutattatta, Rogeriiis minden irományait átvizsgáltatta abból a czélból, vájjon nem talál-e valamit, a minek alapján Rogeriust IV. Béla előtt hűtlenséggel vádolhatná. Kutatása eredménytelen volt, nem találhatott semmit.1) IY. Béla sem volt eleintén jó embere az érseknek. Spalatói tartózkodása alatt szemére hányta a polgároknak, hogy tudta és beleegyezése nélkül idegen és ismeretlen embert választottak érseknek. De azért elfogadta a polgárok mentségét s magával az érsekkel is barátságosan bánt.") Már tíz év óta volt Rogerius spalatói érsek, mikor komolyabb bajba jutott. 1260-ban Mária királyné épen Kninben (Tinnin) időzött, mikor meghallotta, hogy a spalatóiak a klissai várőrséget, mely határukban rabolt, fosztogatott, megtámadták és belőle két magyart megöltek. Klissa és Spalató között régi ellenségeskedés uralkodott, melynek kitörései nem voltak ugyan nagy horderejű események, de Mária királyné olyanoknak nézte. Igen nagy haragra gyúladt s azonnal Klissába indult, hogy onnan Spalatót megfenyítse. A megijedt spalatóiak Rogerius érseket küldték föl hozzá haragja lecsilapítására. De ez csak olaj volt a tűzre. Mária királyné vagy azért, mert sértette büszkeségét, hogy Rogerius a király tudta és beleegyezése nélkül, egyedül pápai kinevezés alapján lett püspök, vagy pedig mert az érsek rosszakarói elfogulttá tették, a mennyiben úgy tüntették föl a dolgot, mintha Rogerius volna mindennek okozója, Rogerius volna a bujtogató, haragja teljes erejével Rogerius ellen fordult. Tőle kérte számon a két megölt magyar életét és az érsek alig tudott bántódás nélkül kiszabadulni gonosz helyzetéből.3) Tizenhat esztendeig viselte Rogerius érseki tisztét. Elete utolsó éveiben utóiérte a sokat utazott embereknek akkor közös, végzetes betegsége, a köszvény. Két esztendőn át szenvedett ágyhoz szegezve, másnak segítsége nélkül még csak mozdulni sem tudva. Végre összes tagjai, kivéve nyelvét, fölmondták a szolgálatot. Beszélő képessége megmaradt. A keserves halál, melyet huszonöt évvel azelőtt oly szívóssággal, oly kitartással, oly ügyességgel került ki, újra kinyújtotta felé kezét, és most már elkerülhetetlenül. ') Hist. Sal. id. h. 630. 1. 2) Id. m. cap. 50. (Id. h. 631. 1.) 3) Id. m. cap. 51. (Id. h. 632. 1.)