Századok – 1903

Értekezések - PÓR ANTAL: Magyar-lengyel érintkezés a XIV-ik században - II. bef. közl. 308

320 PÓR ANTAL. megmutatta a következés, az osztrákok ellen megindult hosszas hadjárat.1 ) De a derekas czél mégis csak a cseh király kibékí­tése volt a lengyel királyijai, a mi kitűnik a pápa leveléből, melyben megengedte, hogy László, a magyar király elsőszülött fia, a harmadfokú rokonság mellett is házasságra léphessen Annával, a cseh király leányával, mert — így indokolja az engedély megadását — e házasság következtében, mely a lengyel király unokája és a cseh király leánya közt szövő­dik, elcsilapodik a két fejedelem hosszas viszálya.2 ) Midőn János cseh király a magyar király imént emlí­tett fenyegető izenetét vette, közel járhatott már Krakó városához, minthogy ekkor elfoglalta volt Slaucoviát (Slaw­kowot), a helységet és váradját, a krakói püspök birtokát. E foglalását azután Károly magyar királynak, ez pedig Ulászló lengyel királynak engedte át, a mint ezt a pápa levelei­ből értjük.3 ) ' Sajnos, hogy a cseh-magyar-lengyel szövetség biztosí­téka, László magyar királyfi, csakhamar fölmondotta a szol­gálatot. Mint Károly királynak Visegrádon (in Alto-Lapide) 1329 február 20-án kelt és Erzsébet cseh királynéhoz inté­zett bánatos levele jelenti, a gyermek László herczeg elköltö­zött oda, a jobb hazába, hol a házasság nem divik.4 ) Tudta (vagy csak sejdítette?) Károly király, hogy fia halála a cseh­magyar-lengyel szövetség megcsorbulását jelenti, a miért buzgón kéri a cseh királynét : ajánlja férjének a régi barátság föntartását. De óhajtása, a meddig az öreg Ulászló király élet­ben maradt, teljesedésbe nem ment. Hazai okirataink 1327, 1328 és 1329-re több rendbeli hadjáratról értesítenek,6 ) de hogy kik ellen vonultak föl a királyi seregek, azt ritkábban említik. Hogy 1328-ban emlékezetes hadjárat volt az osztrákok ellen, azt már emlí­tettük. Nagymartom Pál országbíró 1329-ben kétízben is említ osztrákok ellen indított hadjáratot,6 ) de a lengyeleknek ') Ezt a föntebbickkel együtt bővebben megírtam (Századok, 1891. 347 és köv. 11.) ily czím alatt : lót Lőrincz. 2) Theiner: Monum. Hung. I. 518. 519. s) Theiner id. m. 519. 523. 4) Pray : Annales Regum Hung. II. 23. — Königsaaler Geschichts-quellen. Ed. Loserth, 401. 6) Hazai Okmt. V. 102. — Zichy-Okmt. I. 316. 331. — Feje'r : CD. VI. 2. 291. ') Zichy-Okmt. I. 334. regalis exercitus in partibus Austrie motus és ismét : ad conterendam teutonicorum insolentiam, impetum et furorem (U. o. I. 351.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom