Századok – 1903
Értekezések - PÓR ANTAL: Magyar-lengyel érintkezés a XIV-ik században - II. bef. közl. 308
320 PÓR ANTAL. követ, mint ilyen nemcsak Magyarországban és a hozzá kapcsolt részekben, hanem Lengyelországban is bírt joghatósággal,1 ) a mint hogy Pozsonyban, 1309 november 10-én Lengyelország részére zsinati határozatokat is bocsátott ki,2 ) kerestem, ha vájjon akadnék-e működésében magyar-lengyel érintkezési adatokra. Hanem eltekintve attól, hogy a lengyel zsinati határozatok megegyeznek azokkal, melyeket Magyarország számára Budán hirdetett ki. ilyen adatokra nem találtam. Kutatásaim azonban még sem voltak eredménytelenek, a mennyiben több oly tőle származott vagy reá vonatkozó okiratokra találtam, melyek követi működésére újabb világot derítenek.3 ) Fontosabb tárgyunkra nézve az a pör, mely a krakói és esztergomi egyházak közt a határt megállapítandó, ez időben vette kezdetét, de sokáig húzódván, később nyert befejezést. Erről is megírtam Boleszló érsek életrajzában (27. 1.) a mit kinyomozhattam. A miért ismétlésekbe itt sem bocsátkozom, csak azt jegyzem meg, hogy a tárgyra vonatkozólag Pirhalla Mártonnak A szepesi prépostság története cz. munkája is tartalmaz adatokat. KÁROLY KIRÁLY HARMADIK HÁZASSÁGA. Hogy Lokietek Ulászló herczeget barátságos jóindulat fűzte Magyarországhoz és annak királyához, újabban azóta, hogy örökét a magyarok hathatós támogatásával visszahódította, ki fogná ezt kétségbe vonni? De van erre írott adatunk is. Midőn Erik dán király hadat izent Valdemár brandenburgi markolábnak, fölhítta Ulászló lengyel herczeget is. hogy fegyvertársa legyen. A herczeg készséggel hozzá állott a szövetséghez ; 1315 junius 27-én kiadta levelét, melyben magát erre kötelezi s azonfölűl igéri, hogy Magyarország királyát is a szövetségnek megnyeri.4) Részt vett-e Károly király e hadjáratban a brandenburgi markoláb ellen, annak nyomát nem találtam ugyan, de a lengyel herczeg, midőn ilyesmit Ígérni magát jogosítva érezte, bizonyságot tett a jó viszonyról, mely közte és a magyar király közt fönnállott. J) Olv. a Bevezetés-1 a Vatikáni magyar Okirattár X. sorozata I. kötetéhez. 2) Olv. az idézett Okirattár, 381. 1. 3) Ezen adatokat olv. Tlieiner : Monumenta historica Poloniae, I. 573. 611. — A krakói Akadémia által kiadott Monum. Polon. III. 171. 175. — Codex Dipl. Silesiae, V. 67. 220. — Archiv, für oesterr. Gesch. XXXI. köt. 446. 1. 283—285. reg. 4) Caro : Gesch. Polens, Et. 72. A szövetségi oklevelet olv. Pontanus : Hist. Dan. VII. 461.