Századok – 1903
Történeti irodalom - A magyar honfoglalás kútfői - (III.) Keleti kútfők. Ism. Thúry József 240
történeti irodalom. 243 dok, mert ez idő szerint nem mondhatok határozott véleményt Dsajháni és Ihn Roszteh munkáinak keletkezése idejéről; de viszont elhallgatni sem akartam az imént mondottakat, mert — nézetem szerint — ez a kérdés még nincs véglegesen megoldva. Más kérdés azután az, hogy a Dsajháni vagy Ibn Roszteh könyvében levő s bennünket érdeklő tudósítások mely időből vagy mely évekről erednek? Ugy gondolom, hogy Ibn Roszteh munkájában találhatunk két olyan adatot, mely a legkésőbbi terminus felől nem hagy bennünket kétségben. Egyik az, hogy ő a magyarokról félreismerhetetlenül úgy beszél, mint a kik még üfindig Atelkuzuban laknak ; másik az, hogy a szlávok nagy fejedelméről, Szvatoplukról, határozottan úgy ír, mint még életben levőről. Tudjuk pedig, hogy ez 894-ben halt meg. — Világosan látható ezekből, hogy olyan értesüléseket és híreket jegyzett föl későbben írott könyvében, melyek okvetetlenül a 894 év előtti időből származnak; vagyis az ő följegyzései, végelemzésben, azokra a hírekre és értesülésekre mennek vissza, melyeket a IX-ilc század három utolsó tizedében (871—894) hoztak Persiába az Oroszország déli részein járt utazók vagy kereskedők. Ibn Roszteh és Gurdézi tudósítása szerint a kazároknál a khákán (főkirály) mellett, vagy után, van egy másik király, a ki tulajdonképen a tényleges uralkodó s a kinek eredeti kazar nevét, illetőleg czímét is említi mind a kettő. Csakhogy ez a czím Ibn Roszteh szövegében így van írva : L&jf a mit isa-nak szokás olvasni; — ellenben Gurdézi szövegében e helyett háromszor ez áll : jLiof egyszer pedig : ^Láo! azaz absad, illetőleg isan. Mármost az a kérdés, hogy e három alak közül melyik a helyes, vagyis a kazarok hogyan nevezték valójában a khákán után való főméltóságot ? Erre a kérdésre annál nehezebb válaszolni, mert mind Ibn Rosztehnek, mind Gurdézinek munkája csak egy-egy példányban maradt fen, még pedig mindkettő sok másolati hibával; és mert ezt a méltóságnevet nem találjuk említve más keleti íróknál. így tehát ez iránt bizonytalanságban vagyunk. Nagyon valószínű azonban, hogy az említett három forma közül egyik sem helyes. Részemről azt hiszem, hogy Ibn Roszteh könyvének másolója elhagyta a szó végéről azt a d betűt, mely megvan Gurdézinél; s viszont emennek másolója hanyagságból csak egy pontot tett a 2-ik betű alá (de egyszer helyesen kettőt), úgy hogy az eredeti forrásban oL&jf azaz isad lehetett. S úgy áll a dolog, hogy míg az isa szót eddigelé egy orientalista sem tudta kielégítően megmagyarázni s az absad és isan alakok is szin-
