Századok – 1903
Értekezések - TÓTH-SZABÓ PÁL: Magyarország a XV-ik század végén a pápai supplicatiók világánál. - III. közl. 219
228 tóth-sz abó pál. dag mezőkövesdi plébánia-javadalmat. 1) Miként előbb Bácskái úgy Miklósfi Bernát egri clericus is abban fáradozik, bogy jóllehet csak 19 éves, javadalmat elfogadhasson;2) míg Vas Tamás, a budai társas káptalan tagja, több évi birtoklás után azért esedezik, hogy az egyházi rendet bármely püspöktől fölvehesse.3 ) Miként a kegyúri jog, ügy a bíráskodás, az igazságszolgáltatás terén is kiváltságos állást foglalt el hazánk. Bár nem tagadhatjuk, hogy ennek kivívása hosszas küzdelembe került. A középkori egyetemes egyházjog szerint a pápa épen úgy legfőbb bírája, mint legfőbb pásztora és tanítója a népek millióinak. Világosan kifejezi e felfogást IX. Bonifáczius bullája, melyet Zsigmond királyhoz intézett, midőn ez a curiából kibocsátott idéző levelek ellen tiltakozott : »Róma . . . közös hazának és az elnyomottak menedékhelyének tekintendő.« 4 ) Azonban a nemzetek korán tiltakoztak a kánonisták e tanítása ellen. Hazánknak az egyházi bíráskodást érintő törvényei két osztályba sorozhatok. Az egyikbe tartoznak azok, melyek a perek tárgyalásának folyamatát szabályozzák, a másikba azok, melyek az egyházi bíráskodás jogkörét határozzák meg. Az előbbiek oly régiek mint maga a keresztény Magyarország. Mátyás egyik törvénye szerint hazánk már Szent István király óta él azzal a szabadsággal, hogy az illetékes bíró mellőzésével sem egyházi, sem világi ne emelhessen panaszt első fokon a római curiában.5 ) Róma azonban nem akar igényeiről lemondani s ez az oka, hogy a törvények egész tömege foglalkozik e kérdéssel.6) Természetesen a gyakori tiltakozások nemcsak Rómát illetik, de mindazokat az országlakosokat is, kik Kóma igényeinek táplálására anyagot nyújtanak. Mátyás említett törvénye a javadalom elvesztését szabja arra az egyházira, ki már első fokon Rómához fordúl, »a kik pedig nem javadalmasok, azok főbenjáró büntetéssel lakoljanak.« A szigorú törvénynek volt is valamelyes sikere, mert az 1492-iki törvény a büntetést már enyhíti, a mennyiben csak azt rendeli, hogy az ilyetén törvénybontók »méltóan bűnhődjenek.« Az enyhítés azonban nem volt ') U. O. Tom. 1072. f. 104. 2) U. o. Tom. 1036. f. 192. 8) U. o. Tom. 1018. f. 179. 4) Monumenta Yaticana : Ser. 1. Tom. III. 180. 1. 5) 1471. XIX. t. cz. e) 1440: VI. 1445: XVI. 1447: L. 1471: XIX. 1486: XLIV. XXV. 1492 : XLV. és 1498 : LXIII. t. cz.
