Századok – 1903

Történeti irodalom - Ferdinandy Géza: Az államalkotó szerződések a magyar közjogban. Ism. –y–z. 172

] 68 történeti irodalom. Bővebben foglalkozik ezután Ferdinandy a vegyes házakbeli királyok korával, minthogy a nemzet külön jogalanyiságának kifejlődése erre az időre esik. Magával hozta ezt a szent koronának az Anjou-házbeli királyok uralkodása alatt teljes kifejlődésre jutott elmélete, mely, míg egyrészről minden birtokjog eredetét, s ezzel a közhatalom egészét, a szent koronára vezette vissza, másrészről kifejezte azt az elvet, hogy a ki birtokát a szent korona adományából bírja, egyúttal részese a szent koronában rejlő közhatalomnak is, és pedig oly mértékben, a mint részese az ország területének; s hogy ennélfogva csak az tekinthető a szent korona akaratának, a mit a király és a szent korona tagjai együtt elhatároztak. Minthogy pedig a koronában rejlő hatalmat a szent korona tagjai ruházták át a koronázáskor a királyra, kinek közhatalmi jogosítványai tehát az egyes tagoknak az országgyűlés által képviselt összességétől eredtek: a szent korona elmélete nem állta útját annak, hogy a király és a nemzet mint külön jogalanyok egymással szerződjenek, csakhogy e szerződés nem magánjogi alapon, hanem mint a szent korona egész testének akarata, törvény alakjában nyert közkötelező erőt. A szent korona közjogi egysége Zsigmond alatt bomlik meg, kinek önkényes uralmával szemben a nemzeti reactió abban nyilvánult, hogy a nemzet mint ilyen különvált a királytól. Formális szerződésre azonban csak Albert idejéből, 1439-ből van példa, a mikor két külön oklevél is állíttatott ki : egyik a királyi decretum, másik a rendek kiadványa, melyben amazt szószerint átírva, egyúttal hűséget ígérnek a királynak és királynénak, s kijelentik, hogy a decretummal meg lévén elégedve, újabb jogokat és engedményeket kérni nem fognak. Ilyen szerződéssel a későbbi fejlődés folyamán sem találkozunk, noha a nemzet külön jogalanyisága eléggé kifejezetten nyilvánúl I. és II. Ulászló választási alkuleveleiben s a Mátyás és Frigyes császár, illetőleg később a II. Ulászló és Miksa közti alkudozásokban, a hol a követek nemcsak a királytól, hanem az országtól is felhatalmazást kapnak. Ferdinandy ezt azzal magyarázza, hogy a trónbetöltés iránt a nemzet egyedül önmagát, a tényleg uralkodó koronás király nélkül tekintette határozatra jogosultnak. A mohácsi csatával a nemzet közjogi egysége is megbomlik. Előbb két koronás király között oszlik meg az ország, majd pedig Erdély egészen elszakad a szent koronától s külön fejedelmek alatt önálló állami életet folytat. így vált azután lehetővé az, hogy a nemzeti felkelések a magyar nemzet különvált részei között ezeknek egymástól független fejedelmei által