Századok – 1903

Történeti irodalom - Ferdinandy Géza: Az államalkotó szerződések a magyar közjogban. Ism. –y–z. 172

történeti irodalom. .175 kötött formális szerződésekre vezettek, melyek közül a bécsi és linczi békeszerződések mint ilyenek be is czikkelyeztetvén. egyúttal törvény erejére emelkedtek. Hogy az ilyen szerződés alapján nyugvó törvényekben nagyobb biztosítékot látott a nemzet az alkotmány sértetlen fentartására, mint azokban, melyek a szerződés erejét nélkülözték, az kétségtelen ugyan, de talán még sem jogosult a szerződési elméletnek az alkotmány fentartása szempontjából oly nagy fontosságot tulajdonítani, mint azt Ferdinandy teszi. A szerződési elmélet magában véve nem lett volna elegendő arra, hogy Magyarországot az osztrák örökös tartományokba való beolvasztástól megmentse. Ezen történelmi fejtegetés után, mely a tanulmány kétharmadát teszi ki, adja a szerző az államalkotó vagy belső' szerződések fogalmát, értve alatta »a magyar közjogban az. oly alkotmányjogi alaptörvényeket, melyek a megcsonkult vagy részeire bomlott szent korona teljességének vagy egységének helyreállítását megvalósító szerződések alapján voltak csak megalkothatok«, melyeknek kötelező ereje tehát kettős, t. i. »morális belső és jogi külső alapon nyugszik«, amazt a szerződés, emezt a törvény adja meg. Az ilyen szerződéseknek három faját különbözteti meg., u. m. a nemzet s az újonan választott király, illetőleg a dynastia közti államszerződéseket, azután az állam és valamely fegyveresen ellene szegülő párt közti békeszerződéseket, s végűi az állam és a tőle elszakadt, bizonyos területileg különálló része közt kötött államszerződéseket. Az első csoportba sorozza II. és III. Ferdinánd s I. Lipót választási alkuleveleit, mint a melyek beczikkelyeztettek, míg, a trónörökösödés behozatala után kiadott hitleveleket, minthogy azok nem a nemzet és a király közti szabad egyezkedés útján állapíttattak meg, hanem a király azok kiadására kötelezve volt, ezek sorából kizárja. Ide számítja azonkívül s bővebben tárgyalja az 1723 évi I. II. és III. t.-czikkeket, melyeket a nemzet és a dynastia közti szerződésnek tekint. A második csoportba a már föntebb említett s az 1608 évi k. e. I-ső, illetőleg az 1647 évi Y-ik t.-czikkbe beiktatott bécsi és linczi békekötéseket, a harmadikba pedig a Magyarország és Erdély egyesülését kimondó magyarországi 1848 évi YII-ik és erdélyi 1848 évi I-ső, továbbá a magyarhorvát kiegyezést tartalmazó 1868 évi XXX. t.-czikkeket sorozza. Mint említettük, nem tehetjük bírálatunk tárgyává e helyen Ferdinandy jogi fejtegetéseit, melyek — mint Polner