Századok – 1903
Történeti irodalom - A magyar honfoglalás kútfői - (II.) Byzanczi történetírók. Ism. Pecz Vilmos 160
] 68 történeti irodalom. idejében 2661 sz. kézirat később 2957 szamot kapott, és hogy Vári csak ezt az újabb számozást ismeri, de miként vehessünk egy és ugyanazon kéziratnak olyat, melyről Banduri azt mondja, hogy a XIII-ik századból való kiváló hártyakézirat, Vári meg aztv hogy a XVI-ik századból való értéktelen papiros-kézirat? Én úgy látom, hogy a Banduri által felhasznált kézirat azonos azzal a kézirattal, mely Vári szerint (épen úgy mint a Bandurié) szintén a párisi nemzeti könyvtárban található, szintén hártya-kézirat és szintén kitűnő minőségű. Igaz, hogy a Vári által említett kiváló kéziratnak 2009 a száma, míg a Bandurié 2661 számot visel, de ez az eltérés könnyen megmagyarázható azzal, hogy az illető kézirat Banduri óta új számot kapott és hogy Vári csak ezzel az új számozással ismeri. Továbbá Banduri az általa használt kéziratot XIII-ik századbelinek, Vári pedig az általa kiválónak ismert kéziratot XII-ik századbelinek mondja; csakhogy Banduri oly bizonytalanéi nyilatkozik a maga kéziratának idejéről, hogy az, a mit ő XIII-ik századbelinek mond, könnyen vehető egy századdal korábbinak. A legkevésbbé valószínű azonban, ha nem is épen lehetetlen, hogy Banduri kézirata különböznék a Vári által említett nemcsak XVI-ik, hanem XII-ik századbeli kézirattól is, és hogy következésképen a De administrando imperio három párisi kéziratával volna dolgunk. Azt állítja továbbá Vári, hogy a párisi 2009 számú kitűnő kéziratot Bekker használta fel először a bonni (1840) kiadásban, mely a Banduri kiadásához képest ismét haladást jelez; én azonban, miután a Vári-féle 2009 számú és a Banduri-féle 2661 számú kéziratot — mint az imént kifejtettem — egynek vagyok hajlandó tartani, ehez képest azt is vallom, hogy a 2009 számú kéziratot Banduri használta először — de nem eléggé jól — és Bekker másodszor. Ugy látszik azonban, hogy még Bekker sem merítette ki teljesen ennek a kéziratnak előnyeit, mert Vári azt mondja jelentésében, hogy »Bekker eléggé pontosan collationálta a kéziratot, mindazonáltal hagyott ő is még tarlózni valót, kivált a tulajdonnevek helyes kifejezése terén«, és ugyancsak Vári a Byzantinische Zeitschrift-hen (1901. évf. 691. 1.) Marczali szövegkiadásáról szólva úgy nyilatkozik, hogy a 2009 számú párisi kézirat felhasználása simábbá tette volna a szöveget, és a magyar philologia új anyagot kapott volna a tulajdonnevek magyarázására nézve. Migne a Patrologia Graeca 1864-ben megjelent 113-ik kötetében nem a Bekker, hanem a Banduri szövegét nyomatta le, Vári helyes megjegyzése szerint bizonyára azért, mert Bekker akkor még életben volt s így beleegyezése nélkül ennek szőve-