Századok – 1902

Történeti irodalom - Olchváry Ödön: A magyar függetlenségi harcz 1848–1849-ben a délvidéken. Ism. Márki Sándor 937

TÖRTÉNETI IRODALOM. 939 megmondania, hogy az akkori tulajdonosokról elnevezett ezredek most mily számokat viselnek; pl. a Zanini 16-ot, Rukavina •61-et, Estei Ferdinánd 26-ot stb. A 24-ik lapon elhallgatja, hogy a jun. 12-iki karloviczi támadásnál AVeinhengst hadnagyon kívül Halasi hadnagy is megsebesült. A támadás leírásának itt javára szolgált volna, ha az egykorú — a szerző által különben lelkiösmeretesen használt — adatok alapján óránkint jelzi a csatatér eseményeit. — A verseczi csatában (27. 1.) a szerbek veszteségét 350 emberre teszi, holott egykorú hírlapok szerint 294 halott és 194 (szerzőnk szerint 169) fogoly esett. Szívesen vettük volna tehát forrása megnevezését, s megjegyezzük, hogy az ott szereplő patak neve nem Keverés, hanem Kever es. A jul. 15-iki écskai harcznál ( 35. 1.) 20-ra teszi Stratimirovics ágyúinak számát 22 helyett, a mennyit maga Kis Ernő ír hivatalos jelentésében. A hol az aradi tüzéreket kiemeli (42. 1.), talán érdemes lett volna megjegyezni, hogy két ágyúval mindössze 16-an voltak s hogy aug. 3-án Tarrasnál már a Tiszába sülyesztettek egy dereglyét a rajta levő mintegy 200 szerbbel együtt. Döntő részük volt Neuzina bevételében is (44. 1.), a miért Berchtold a haza nevében köszönetet mondott nekik, a hadügyminiszter pedig a haza elismerése jeléül két ágyút ajándékozott Arad városának. De nem tudom, miért nevezi őket szerzőnk (68. 1.) magyar-aradi tüzéreknek? s azt sem, hogy Szenttamás aug. 19-iki második ostrománál (53. 1.) miért hallgatja el Fiátli Pompeius főhadnagy hősi halálát? Röviden említi (95—96. 11.) a bányakerületért folyt harczokat is. Kár, hogy nem ismeri Kánitznak ide vonatkozó naplóját {Tört. Lapok, 1895), s úgy látszik, Hegyesi Mártonnak a 3-ik zászlóaljról írt könyvét sem. Talán azért teszi a strázsai csatát (95. 1.) nov. 9-ike helyett 7-ikére. a szerbek veszteségét 673 helyett 470-re, s azért nem említi Fáy Gyula halálát, mely miatt a vörös-sapkások sok foglyot levágván, Damjanich hóhéroknak nevezte őket. Szerzőnket ez az adat érdekes megjegyzés tételére indíthatta volna; valamint (107—115. 11.) a jarkováczi árulásról szólva, érdekes párhuzamot vonhatott volna ezen eset és a magláji árulás (1878. aug. 3.) között.1) Ahoz képest, a mit a szabadságharcz történetében mondottam gróf Esterházy Sándorról,2

) vele (127. 1.) kegyesen Jarkováczra vonatkozólag forrásokúi használhatók a nála említetteken kíviil : Hirt. Lapok, 1897. 68—69. 11. — Hegyesi id. m. 68—75. 11. «s Elekes : Honvédek Könyve, III. 5. s) A m. nemzet története, X. köt. 214. 1. 62*