Századok – 1902

Történeti irodalom - Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyes-házi királyok alatt. Ism. Illés József 69

75 TÖRTÉNETI IRODALOM. lítása és mérlegelése után kétségtelennek látszik, hogy az Árpád-kori per annak a germán peres eljárásnak formáit és elveit követte, mely a frank birodalomban, különösen annak karolingi korszakában kifejlődött. A későbbi magyar perjog átalakulásai az Anjouk korában a franczia, illetőleg a nápolyi vagy siciliai behatás alatt mentek végbe. Hajnik kutatásai tehát igazságot szolgáltatnak Yerbőczi sokat vitatott tételének (Trip. II. 6. 12. §.), hogy későbbi perünk formái és gyakorlata köztudomás szerint »ex Galliarum tinibus« származott át hozzánk. A római jog és a kánonjog közvetlen befolyását a magyar perjog nem érezte. De nemcsak e helyütt, hanem másutt is megtaláljuk a mindenkori nyugat-európai jogélettel való összefüggés kapcsolódásait. így a bíró minőségének körülírásánál (147. 1.), a bírótársak szereplésénél (151.1.), a képviseletnél (774.1.), az idézésnél (186, 197. 1.), az eskünél (276. 1.), az okleveleknél (343. 1.), az Ítéletnél (387. 1.) stb. Világos utalásokat lelünk a magyar jog és a külföldi jogok megegyezésére. Sőt arra is van eset, hogy nyugat-európai intézménynek analog fejlődésére akadunk nálunk : a közgyűlésen (generalis congregatio) szerzett tudomány, közel rokon azzal a bizonyítással, mely az anglonormann jog vidékén otthonos és a melyből később az itélőjury lesz. Míg egy oldalról Hajnik pragmatikus módon folytatott s positiv alapon álló kutatásai meggyőznek arról, hogy a magyar jog a peres eljárás körén belül is mindig érezte és követte az európai jogfejlődést, más oldalról ugyancsak kétségtelenné teszik azt is, hogy a szokás élő ereje formálta, fejlesztette az átvett intézményeket új és eredeti irányokba. A szokásjognak erről a működéséről úgyszólván e mű minden lapja tanúskodik. Megmutatta tehát Hajnik, miként lehet és kell is a magyar jogtörténet fejlődési kéi-déseit igazán tudományos alapon megoldani. Nem a Baskiriából vagy Lebediából hozott őseredetiségek ködképei lebegnek a kutató szeme előtt, hanem az okleveles bizonyságok ezreinek szigorú egybevetésével megállapítható tudományos igazságok. Nem lehet a szokásjog őserejére írni mindent, de viszont nem lehet egész középkori jogunkat sem a külföldi és idegen jogrendszerekbe beolvasztani. És hogy valóban az okleveles adatok szilárd fundamentomára építette Hajnik egész munkáját, elegendő, ha valaki csak egy pillantást vet a mű bármelyik lapjára. Rendkívül tanulságos — nemcsak a jogtörténészre, hanem minden historikusra — végig böngészni a szerény jegyzetek sok százait. Itt lehet némi