Századok – 1902

Értekezések - THÚRY JÓZSEF: Igazság vagy tévedés? (IV.) 642

648 igazság yag y tévedés ? más és másképen értelmeznie ugyanazt a dolgot. Egyszóval a történetírás a nyolczadik »szabad művészet.« Históriailag végképen megállapított igazság, hogy I. Ulászló király esküvel pecsételt békét kötött II. Murád szultánnal Szegeden, de azután megszegte, és hogy a várnai csatában már-már kivívott győzedelmet ő változtatta vereséggé. Ez az igazság fájt a lengyel Prochaskának s azzal igyekezett enyhíteni lelke fájdalmát, hogy itt bemutatott történeti kritikájával és módszerével mind a két ügyben tisztára mossa a lengyel származású Ulászlót és a lengyeleket, ellenben befeketítse Hunyadi Jánost és a magyarokat. Ezt a czélt sikerült elérnie, — de csakis az ő saját külön módszerével ; s a nagy mű befejezése után bizonyára megelégülten mondotta : Dixi et salvavi animam meam. Legyen neki az ő hite szerént ! * Miután a maga valóságában megismertük emberünket s történeti kritikáját és módszerét, s miután már tudjuk, hogy dolgozata elfogult, tendentiosus irat : lássuk, hogy egyedüli forrásán, Palatión kívül mit mondanak ide vonatkozólag a többi kútfők. Thuróczi, Bonfini, Aeneas Sylvius, Dlugoss, Callimachus, Chalkokondylas és Dukas ide vonatkozó tudósításainak részletes ismertetését mellőzöm, csupán megemlítem röviden, hogy azokból egész világosan kitűnik egyrészt az, hogy I. Ulászló és II. Murád tíz évre békét kötöttek Szegeden, hogy a magyar király erre megesküdött, hogy Julián pápai legátus a királyt feloldozta az eskü alól s hogy a szultán Brankovics Györgyöt csak közbenjáróul használta fel maga és a magyarok között ; másrészt pedig az, hogy Hunyadi János teljesen kifogástalanúl viselkedett a várnai csatában s az ifjú király beavatkozása idézte elő a katasztrófát. E helyett néhány, ebben a kérdésben még eddig kellőleg föl nem használt keresztyén forrásra és a török kútfőkre akarom felhívni a figyelmet. Fenmaradt VIII. Palaeologus János görög császárnak egy 1444 julius 30-án kelt levele, melyet Ulászló királyhoz küldött, tudatván vele, hogy megütközéssel értesült a török szultánnal kötött békéről. Waleran de Wavrin volt azon burgundi gályák kapitánya, melyek 1444 nyarán a Bosporuson állomásoztak, hogy elzárják az utat a szultán elől. Ennek tudósítása nyomán a nagybátyja, Jehan de Wavrin, a következőket írja krónikájában : A szultán követet küldött Ulászlóhoz békét ajánlani, mit ez el is fogadott s a béke megköttetett tíz évre. Ennek a békekötésnek pecsétes okmányát a törökök megmutatták Wavrinnak és a raguzai hajós kapitánynak,