Századok – 1902

Értekezések - THÚRY JÓZSEF: Igazság vagy tévedés? (IV.) 642

igazság vagy tévedés ? firmatis szavakkal Brankovics esküjére czéloz ! — Az 5. lapon ezt olvassuk nála : »A török kútfőkben (w zródlach tureckich) nem található semmi emlékezés a békekötésről, még kevésbbé a keresztyének esküszegéséről« ; de már a 12. lapon azt állítja, hogy a török írók, főleg Szeád-eddin is, tudnak Brankovics békekötéséről Szegeden. — Végre először hitelt ad Aeneas Sylviusnak, a ki azt írja, hogy Hunyadi a csatában nem állotta meg helyét, hanem »insalutato rege cum decern millibus Hungaris ac Valachis ex acie se subtraxit« (35. 1.) ; alább azonban már úgy nyilatkozik, hogy Aeneas Sylvius is a magyaroknál terjesztett rehabilitáló törekvések befolyása alatt áll. (44. 1.) Mármost azután igazodjék el valaki az ilyen ellenmondásokon ! Végűi Prochaska kritikájának minéműségét mutatja az a körülmény is, hogy míg egész sereg elsőrendű forrásnak nem hisz, addig Hunyadinak állítólagos levelét (1444 nov. 22-ről in partibus Romanie prope Castrum Galipol. Olv. Századok, 1869. 570. 1.) hitelesnek veszi s olyan képtelenséget hirdet, -— még pedig kedves Palatiója ellenére! — bogy Hunyadi a csata után 10,000-ed magával török földön üldöztetés nélkül G-allipolisig ment s onnan a pápai flotta szállította el őket a Dunáig. (40 — 41. 11.) Továbbá szentírás gyanánt fogadja s örömmel használja bizonyítékúl azt a szemlátomást koholt följegyzést, hogy II. Murád szultán a csata után néhány évvel azt a szemrehányást tette Hunyadinak, hogy Ulászló királyt elárulta : »Wladislaum regem induxisse illumque postea in bello reliquisse necandum.« (16. 1.) Nem tudom, hogy miféle eredetű ez a följegyzés, de annyit mondhatok, hogy erről magok a törökök tudnak legkevesebbet, legalább semmi nyoma sincs nálok, s hogy ez a nagymondás épen annnyi értékű, mint Palatiónak az az állítása, hogy Ulászló saját kezével vágta le II. Murádot a várnai csatában. Összefoglalva az eddig mondottakat, Prochaska tanításából és itt mutatott példájából megtudjuk, milyennek kell lennie a kritikával dolgozó történetírónak : A valamely történeti eseményt tárgyaló források közül válaszsza ki azt az egyet, a melyik egészen a szája íze szerint beszél s a melynek nyomán biztosan eljut az előre kitűzött czélhoz ; a többi számba jöhető, elsőrendű kútfőket pedig részint szólja le. a hogy csak tudja, részint teljesen ignorálja. Sőt a kiválasztott auctort sem kell mindenütt híven követnie, hanem némelykor kívánatos, hogy annak szavait a saját czéljának megfelelően értelmezze, máskor pedig toldja meg olyas valamivel, a mire épen szüksége van. Továbbá a szemmel látható hamisítványt is elfogadhatja, ha az inkább megfelel czéljának, mint a teljesen hiteles kútfő. Végre az előadás folyamán, hangulatkeltés czéljából, nem kell mindig egy húrt pengetnie, hanem szabad neki