Századok – 1902

Történeti irodalom - Acsay Ferencz: A győri kath. főgymnasium története; 1626–1900. Ism. Fináczy Ernő 464

történeti irodalom. 467 meg az összefüggést anyanyelvével, a melyet végre is az életben és irodalomban (?) egyaránt kellett használnia.« Ez állítás nem veszi számba a tanügynek akkori európai és hazai állapotát. Nemcsak a jezsuita, hanem általában semmiféle iskolában sem törekedtek akkoriban az anyanyelvbeli tökéletességre, sőt az anyanyelv használata sok helyütt korlátozva volt ; néhol egyenest büntetést szabtak az anyanyelvén beszélő növendékre. A szerző fenti tétele tehát helytelenül viszi bele a mai kor mértékét abba a korba, melyről ír; oly hiba, melynek ok nélkül való felhányásával akarják rendesen elnémítani a jezsuiták feltétlen magasztalói a rendszerök ellen felhozott érdemleges kifogásokat. Ez esetben csakugyan megtévedt a szerző, de nem akkor, mikor a jezsuiták tanításának szűk és egyoldalú voltára utal, a miben egész joggal alkalmazhatta a szigorúbb mértéket, mert hiszen akkor, a mikor más tanító rendek és felekezetek már jó ideje befogadták a művelődés modern elemeit is, a jezsuiták még mindig elzárkóztak mindentől, a mi az oktatás anyagát felfrissítheti és élénkítheti vala. Ezzel kapcsolatosan — bár nem az előttünk fekvő munkára vonatkozólag — még sokat lehetne ama bizonyos »történeti mérték« alkalmazásáról s a hozzá fűződő, nem ritkán merőben lelkiismeretlenül elcsavart érvelésekről szólanom; de mivel gazdálkodnom kell a helylyel, a mű elemzését folytatom. Élénk képet ad a szerző az akkori rhetorikai és poétikai oktatásról a 75-ik s következő lapokon, a hol egy régi kézirati vezérkönyvnek tartalmával ismerkedünk meg. (Vájjon nem a repetensek collegiumában használták-e?) E könyv a poétika és rlietorika elméletét adja először általánosságban, azután néhány speciális műfaj bemutatása alapján; főleg a drámáról szól részletesen. A szerző e kéziratos munka ismertetését a jezsuita tanterv általános jellemzésével rekeszti be, mely a következő sorokban tetőződik: »Bármily szépnek is látszik tehát az egységes tanterv, s bármily buzgóságot fejtettek volna is ki a tanárok e tanterv megvalósítása érdekében, már magában hordta a halálos csirát egyrészt, mert az újvilágról tudomást sem vett, egészen idegen nyelv és világ szellemébe akarta belenevelni az ifjúságot, másrészt mert a fejlődésnek még módszer tekintetében is útját vágta azzal, hogy a tanárnak tőle semmi körülmények közt sem volt szabad eltérnie.« A jezsuita-korszak tantervének e jellemzését grapliikonnal támogatott statisztikai adatok követik, melyek rendkívüli szor- • galommal és pontossággal készültek. Ezen adatok 1630-tól 1773-ig terjednek s érdekes áttekintést nyújtanak a tanulóknak osztályok szerint való megoszlásáról, vallási, anyanyelvi