Századok – 1902

Értekezések - OLCHVÁRY ÖDÖN: A muhi csata - I. 309

A MUHI CSATA. 323 felül, a megyék területéről mintegy 110,000 embert, a nemesség 40,000 lovast tudott síkra állítani.1

) A XIII-ik század első felében a lovag védő fegyverzete vas pánczéling, vas ujjas, nadrág, kesztyű és sisak volt. A ló is pánczélt viselt. Támadó fegyver a lándzsa, egyenes kard, tőr, szekercze, bárd, buzogány vala.2

) Kétségtelen azonban, hogy ilyen védő fegyverzettel csak a módosabb lovag-számba menő egyének, királyi csapatok s a gazdag főnemesség liarczosai voltak fölszerelve, míg a szegényebb vitézek olcsóbb kiállításban vonultak ki. A magyar lovas kardot, lándzsát, szekerczét, íjat, puzdrájában nyilakat viselt. Védő fegyverül pánczélinget nemezből, bőrből; a módosabbak fényes pánczélinget, vaskalapot, fényes sisakot, sőt paizsot is hordtak.3

) De bizonyára voltak olyanok is a szegényebb osztályból, kik védő fegyverzet nélkül szálltak hadba. Ezek szerint a magyar csapatok fegyverzetében a nyugati lovag, s az eredeti magyar harczi eszközök vegyülékét találjuk. A magyarok harczmodorát tekintve, hangoztatnom kell, hogy a nyílharcz ősi jellegét elhanyagolva, a döntést szálfegyverrel, kézi tusában keresték, a lovagok harczmodora szerint.4

) Nem lehet czélom a magyar hadsereg hadakozási módját, a muhi csatával kapcsolatosan, messzemenő részletességgel tárgyalni, mindazáltal szükségesnek tartom a középkor, helyesebben lovagkor hadviselési módszerét általánosságban jellemezni, mert részben ezen hadviselési módszer adja kezünkbe annak ') Galitzin id. m. I. 180. 1. — Szerinte hazánkban a lovasság képezte a fő fegyvernemet s a hadsereg főerejét, mely könnyebb és mozgékonyabb volt a lovag csapatoknál. Manapság, midőn az általános katonakötelezettség folytán kis államok haderejét ismerjük, az idézett számadat túlzottnak nem mondható. Megemlítendőnek tartom, hogy Dlugoss (História Polonica, VII. 683. 1.) szerint Béla király hadserege a muhi csatában gyalog- és lovas-csapatokból állott volna. — Bár nem tartjuk lehetetlenségnek, mindazáltal kevésbbé valószínű ; mert a magyarok által vívott ütközetekben — a muhi csata előtt és után — mindenütt csak lovas hadakkal találkozunk. a) Köhler : Die Entwickelung des Kriegswesens und der Kriegführung in der Ritterzeit, III. 1, 2, 34. 1. s) Pauler Gyula : Néhány szó hadi viszonyainkról a XI—XIII-ik században. Hadtört. Közi. 1888. IV. 523. 1. 4) 1150-ben a magyar-szerb hadak a Tara folyónál Mánuel császár byzanczi serege ellen, szálfegyverrel a kézben, valóságos lovassági csatát vívtak. Nyílharczról szó sincs.—• 1151-ben II. Géza magyar király seregei az oroszokkal egyesülten, minden bevezető nyílharcz nélkül, átgázoltak a Szan folyón s Vladimerko fejedelem orosz csapatait a túlsó parton — szálfegyverrel a kézben — támadták meg és verték meg. Pauler Gyula : II. Géza orosz-görög háborúi. Hadtört. Közi. 1890. I. 15. 1. és III. 275. 1.