Századok – 1902
Értekezések - BAUMGARTEN FERENCZ: Forrástanulmányok Nagy Lajos és Velencze viszonya történetéhez - I. közl. 1
18 BAUMGARTEN' FKRENCZ. Szigorú erkölcsi szempontból ítélve meg a dolgot, a kétkulacsos bosnya bán eljárása semmiesetre sem volt kifogástalan. A bán biztosította magát minden eshetőségre, akár jobbra, akár balra dől el a koczka; ép ezért óvakodott, hogy egyik féllel se szakítson végképen, már pedig az árulás ezt jelentette volna. Némi alapot ad a gyanúra, hogy Velencze pénzt ig ért a bánnak és báróknak. Gondoljuk meg azonban, hogy feudális világban mozgunk, hol igen természetes, hogy a főurak mint külön tényezők, az ellenséggel kötött békében is külön előnyökben részesülnek. Rendes szokás, hogy Velencze a királynak és a báróknak igér pénzt.1) Az igért pénzmennyiség nem arra való, hogy hűtlenségre bírja a főurakat, hanem csak arra. hogy lohaszsza hadi kedvüket és hogy ne állják a béke útját, ha a király hajlandó azt elfogadni. Azon körülmény pedig, hogy Velencze ebbeli igéretét a győzelem után is ismétli, mutatja, hogy a bárók semmit sem kaptak a csata előtt.3 ) Fennakadhatnánk azon, hogy a velenczei kapitányok a magyar sereg Zára alatti táborozásakor tárgyaltak a bosnya bánnal,3 ) ha más helyről nem tudnánk, hogy e tárgyalásoknak nem volt más czélja, mint hogy a bán bírja rá Lajost az említett békeföltételek elfogadására.4 ) így értesülve arról, hogy a velenczeiek a táborozáskor tárgyaltak a bánnal, megtudjuk azt is, mi szolgáltatott alapot a megvesztegetésről szóló hamis hír keletkezésének. A »leggyanúsabb« helyek sem bizonyítják az Anonymus állításainak igazságát, de vannak olyanok, melyek egyenesen ellene vallanak. Nem képzelhető, hogy a bán, ha tényleg árulást követett el, közvetítőnek ajánlkozzék Velencze és Zára között, hiszen ez esetben ő, a joggal gyűlölt egyén, erre a legalkalmatlanabb személyiség ; még megfoghatatlanabb volna, hogy Velencze őt, az árulót szólítsa fel a közte és a király közt kötendő béke közvetítőjéül. A bán panaszkodik, hogy a záraiak őt a magyar udvar") L. erre vonatkozólag pl. Mon. Slav. Merid. У. Függelék, 26 és 52. 2) Pór (id. m. 98. 1.) azt állítja, hogy Velencze a csata után több pénzt igért a királynak, mint a csata előtt, és ebben annak hallgatag beismerését látja, hogy Velencze nem győzött fegyverrel, hanem csellel, s így tapasztalva gyöngeségét, nagyobb áldozatra volt hajlandó. De az okoskodás alapja nem áll. Azon kévésbbé előnyös ajánlat után, melyre Pór czéloz (Mon. Slav. II. 545.), Velencze már a csata előtt, junius 19-én ugyanazt ajánlotta fel (Mon. Slav. II. 580.), a mit a csata után. 8) Mon. Slav. II. 580. ') U. о. II. 614.
