Századok – 1901

Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Forgách Ferencz a bíboros - III. bef. közl. 774

804 SÖRÖS PCWGRÁCZ. a mit a fejedelem neki hagyott; mert a mint engemet gyűlöl­nek, mindenemből kipusztítanak ők. Hanem pro documente elég az, hogy adják ki a protocolumból, mikor rótták meg katonatartásra a jószágot én idéttem vagy Kutassy idétt, és úgy rójanak most is, ha akkor úgy volt; de azt fel nem talál­ják. Kérem kegyelmedet, írjon Thurzónak a jámbornak, hogy ón rajtam újat ne költsön, hagyjon békét, mikor tudják hogy semmivel nem tartozom, és becsüljék meg azt, a mit én az ország oltalmára cselekszem. Én az enyémet adom a közön­séges jóért, palatínus azt eszi meg, a mi a közönséges jóra való volna. Lássák, melyikben vagyon az országnak nagyobb haszna. « Forgách anyagilag is lehetetlenségre lett volna ily kíván­sággal kötelezve, mert az érsekség birtokai jövedelem dolgá­ban igen megfogyatkoztak, a kiadások pedig niegfelelőleg nem csökkentek. Az újvári 700 emberből álló katonaság 23,000 frtnál többet emésztett föl ; Putnok várának föntartására lefoglalták az érsekségnek két Rozsnyóbányához tartozó bir­tokát : Sajó-Püspökit és Yelkinyét ; a tornai, gömöri, zólyomi, turóczi, valamint a szentgyörgyi tizedek mintegy 5300 frtért voltak a kamarák birtokában, pedig legalább 12,000 frtot meghoztak. Azt a kevés jövedelmet is elvették, mely 6000 frtos bér mellett, mint Verancsics fizette, a 7000 frtot hozó pisetumból maradt; elvették az érsektől jobbágyai országos adóját, mely mintegy 6000 frtra ment föl; nem kapta a kamarai jövedelmeknek mintegy 4000 frtot tevő tizedét sem, úgy hogy össze-vissza 52,000 frt a kamarák kezébe jutott az érsekség jövedelmeiből s csak 25—30,000 frt maradt a prímás szá­mára. Ha azonban számításba veszszük, mily rossz fizetők voltak a kamarák, akkor még ebből is bízvást elmarad éven­ként néhány ezer forint jövedelem.1) Egyébként csakhamar megszűnt az ok, mely Thurzót arra bírta, hogy mindenképen pénzt iparkodjék felhajtani. Bethlen ugyanis a török segítségével erősödve, menekülésre bírta Báthory Gábort, ki Mátyástól liasztalanúl várván segítséget, okt. 8-ika ') V. ö. Fraknói id. m. 222. és 232. 11. Verancsicsi-ól írt dolgo­zatom. Magyar Sión, 1898. 371. 1. A földbirtok jövedelmezősége nem szaporíthatja az érsekség jövedelmét, mert jövedelmes falvai török kézen vannak (V. ö. Pázmány nrbarinma. Villányi : Három évtized Esztergom megye és város múltjából, 87. 1.) s tulajdonképen csak a pozsonyi, dré­gely-palánki, érsekújvári birtoktestek a jól jövedelmezők. A XVI. sz. végi jelentések még vagy 40.000 frtra teszik az érsekség jövedelmét (Koller: Hist. Episc. Quinqueeccl. VI. 349. 1.), de ez is csak hozzá­vetőleges. Pázmány jövedelme azzal szaporodik, hogy fölmentik az újvári őrség tartása alól, visszaszerzi a pisetumot, stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom