Századok – 1901

Értekezések - LÁNCZY GYULA: A nemzetközi történelmi congressus második ülés-szaka 507

512 LÁNCZY GYULA. Az egyik Bertha Sándor-nak, állandóan Párisban élő író és zeneszerző honfitársunknak előadása volt »Zrínyi a költőről!.« Czélját természetszerűleg nem valamely új kutatási részletnek a kifejtése, hanem ezen nagy és szinte tragikus életfolyamatnak pragmatikus feltüntetése képezheté, — érdemes hazánkfiának saját jellemzése szerint : »oly írói mezbe öltöztetvén a magyar dolgokat, mely a franczia hallgatóra, olvasóra nézve élvezetessé teszi azokat.« A mi ez értekezésben viszonylag önálló, az a szerzőnek határozott állásfoglalása a mellett, hogy Zrínyi halálát öngyilkosság okozta. Indokolásának részleteire nézve szintén várjuk be az értekezés közrebocsátását a Congressus Irományai-ban. Különben, mint a Századok közléseiben már jelezve volt, ezen felolvasásnak befejezése után megragadtam az alkalmat, hogy társulatunk ízléses és díszes vállalatát, a »Magyar Történeti Életrajzok« kiadványát bemutassam és ismertessem : köröztetvén a Széchy Károly által írt Zrínyi-életrajz utolsó megjelent füzetét. (III. k. 1. f.) Elvégre külföldi ember ritkán jő azon helyzetbe, hogy ilyen magyar kiadványt közvetlenül forgasson; pedig a nyelvet nem értő szakember ilyen külső szemléből is meríthet némi tájékozást valamely nemzeti munkásságnak színvonaláról. Végűi pedig dr. Márki Sándor tagtársunk »Les Jacobins hongrois« czímmel értekezett, hogy felhívja a franczia kutatók figyelmét _a jakobinus-eszméknek magyarországi képviselőire, kik Beöthy Ödönnek az országgyűlés 1848 április 9-iki ülésén tett nyilatkozata szerint »a szabadságért oly korszakban küzdöttek, midőn küzdelmeiket remény nem bátorítá, s e küzdelemben életet is áldoztak.« Röviden érintve a kérdés irodalmát, először is arra az irodalmi tevékenységre utalt, melyet Martinovics, Hajnóczy, Láczkovics stb. az encyklopaedisták szellemében, de a hazai viszonyokhoz alkalmazva több nyelven, s így a külföldi kutatókra nézve is hozzáférhető módon fejtettek ki. Utalt reá, hogy a köztársasági Francziaország Martinovicscsal is csak oly könnyelműen bánt, mint ugyanannak a századnak elején II. Rákóczi Ferenczczel a királyi Francziaország : ámította, hitegette, cserbenhagyta ; talán azért, mert nem az 1793, hanem az 1789 évi franczia eszméket, a modern átalakulást és nem a szélső forradalmat hirdette. A forradalom két főkelléke közül Martinovicsék különben is csak a nép nagy elnyomatását vélték látni ; a másik, a felvilágosodás, mint hitték, gyorsan közeledett volna ugyan, de tapasztalniok kellett, hogy akkorra még nem érkezett el. Sőt a kormány hadat izent annak az értelmiségnek is, a mit épen ok képviseltek legnyiltabban. Az 1791 évi törvények ellenére alaki-