Századok – 1901

Értekezések - CSÁSZÁR ELEMÉR: A pálos-rend feloszlatása - I. közl. 310

318 CSÁSZÁR ELEMKR. ségeik és fogadalmaik alól, nemcsak nem engedelmeskednek, hanem ellenszegülnek, megvetik és kinevetik főnökeiket. Ezek nem akarnak rendjüknek ártani, tehát nem jelentik föl őket. csak szenvednek magukban, azt a kegyelmet remélve a királytól, hogy föloszlatja a rendet, mielőtt magától összedűl. Az a legnagyobb veszedelem — kezdi a konkrét vádakat, hogy a rendnek nincs eszköze, a mivel szorgalmas tagjait munkára ösztönözze, így az igaz, tanult ember nem boldogul köztük. Plébániáikat elvették tőlük, tehát a rendtagoknak nem marad más hivatásuk, mint a rendnek saját (helyi) isteni tiszteleteit ellátni. Azonban az új rend értelmében maguk a rendtagok választják a lelkészeket és a választás természetesen nem a tanultra esik, hanem arra, a ki aljasságaikhoz hozzá illik. De maguk a rendtagok is kiölik egymásból az ambitiót. Ha a fiatal növendék pap kikerül a szemináriumból a pálosok közé, egészen más légkörbe jut, mint addig volt. A pálos kolostorok mind félreeső helyeken, erdők mélyében vannak, a hol nyoma sincs a műveltségnek, a fiatal pap nem tudja senkivel közölni a mit tanult, nincs a ki magas eszméit megértse, nincs a ki további munkájában segítse. Ha pedig a lelke finomságát, tudományát át akarja plántálni a többi rendtárs szívébe, eszébe : a tanulatlan, műveletlen tömeg kigúnyolja. Meg van tehát fosztva attól, hogy szellemileg munkálkodjék, mert iskoláikat mind elvették, lelkipásztor nem lehet, — van-e az erdőben lélek, a kit ápolni kellene ? — utoljára sem marad más hátra, mint hogy lemondva ideáljairól, beálljon a többi közé »ordítónak.« Ordítoznak, az éjjeli kórust megszűntették, a nappalira nem járnak, teljesen hatalmukba keríti őket az unalom. Unalmukban isznak, esznek, kártyáznak, bejárják a klastromokat és szomszédjaikat, ott mulatoznak, pletykáznak, egymást gyalázzák, másokat megszólnak, ez az életük. Ezeken a szégyenletes állapotokon a kolostorok elöljáróinak kellene segíteni, — de ők maguk is olyan fából valók, mint a többi, mert hiszen a császár megadta a rendtagoknak a jogot, hogy maguk válaszszák a priorjaikat. Ha valamelyik priorban mégis föltámadna a tisztesség és szigorúan találná venni a dolgot, akkor agyon bosszantanák, később pedig, ha lejár a három esztendeje, nem választanák meg újra és mint közönséges tagot halálra üldöznék. Mindehez a bajhoz járúl még egy másik. Mindannyian érzik, hogy valaminek jönni kell, sőt számolnak azzal is, hogy a rendjüket föloszlatják, tehát nem gondolnak hivatalukkal, elhanyagolják kötelességeiket és minden gondjukat a jövőre irányozzák. A földet, gazdaságukat veszni hagyják, az alaptőkét