Századok – 1900

Tárcza - Thallóczy Lajos székfoglaló értekezése a vlach kérdésről 950

950 tárcza. VEGYES KÖZLÉSEK. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA második osztályának november 12-iki ülése alkalmával Tliallóczy Lajos foglalta el rendes tagsági székét. Értekezésében egy részletet mutatott be azon tanulmányaiból, melyeknek czéljáúl a magyar Imperialismus korának felderítését, vagyis azoknak a történeti hatásoknak vizsgálatát tűzte ki. melyeket a középkori Magyarország a magyar királyság egykori hűbéres tartományaira gyakorolt. Tárgyát a Balkán félsziget északnyugati és szomszédos vidékeinek történetéből vette, s. a vlach kérdés megoldásával foglalkozva, első sorban a bosnyák terület vlachjairól szólott. A déli szláv törzsek Dalmáezia megszállásakor itáliai pásztorelemekre akadtak s ezeket az illyrekkel együtt vlachoknak nevezték. A vlach kérdésnek egy század óta nagy irodalma van, mely a nemzeti előítélet kísértései mellett is megállapít annyit, hogy a római continuitás elve Erdélyben tarthatatlan, s hogy az oláh nemzet megalakulását a Balkán félszigeten kell keresnünk. Béthy László nyelvi összehasonlítások alapján az Apennin hegység pásztorvilágában találta fel az oláhság bölcsőiét.1) Az értekező, noha Béthyvel némely állításaiban egyet nem érthet; alapvetőnek jelentette ki azt az elvét, hogy az oláhság eredete a pásztori ethnicum szemmeltartásával nyomozandó ; ezért a régi római gazdálkodást és a pásztorságnak mint ősfoglalkozásnak szerepét véve kiinduló pontúi. Varró és Columella művei alapján az itáliai s az akkori balkáni pásztoréletnek képét rajzolta meg, mely nagyjában most is úgy folyik, mint folyt régen. A pásztorok, bár voltaképen nyájaikhoz kötött rabcselédek voltak, foglalkozásuknál fogva egyénileg szabadabban mozoghattak, mint a földmívesek. Nem birtokos, ősi népréteg volt ez, a rómaitól eltérő beszéddel és viselettel. Ε nyájőrzők a »pásztori tudomány« mellett sajtkészítéssel is foglalkoztak. A tejet fügefa nedvével altatták meg. a miért hálából a pásztorok istennője Rumina iránt, annak szentélye körűi fügefákat ültettek. Az istennő az emlőtől (ruma. rumis, rumen) kapta nevét, s az értekező a rumun elnevezés értelmét (= fejő) szintén ebből véli megfejthetőnek. A nyelvtörténet megállapította, hogy a rumun pásztorok huzamosan érintkeztek illyr és thrák elemekkel, s ez érintkezésnek van is nyoma a román nyelv szókincsében, de ez alapon még nem mondható, hogy a románság romanizált illyr vagy thrák népcsoportból keletkezett volna. Nincs alapja annak az állításnak sem. hogy a rumunok a Balkánon városi és földmívelő elemek voltak s csak a népvándorlás tette őket pásztorokká. Városi lakóból nem válik A romanismus Illyricumban. Budapest, 1896. Értekezések a tört. tudományok köréből, XVI. 12.