Századok – 1900

Történeti irodalom - Pirhalla Márton: A szepesi prépostság vázlatos története. Ism. Gombos F. Albin 934

TÖRTÉNETI IRODALOM. 948 egyidőre némileg megakasztják ugyan a katholikus egyliázi élet további megerősödését, de meg nem bénítják, mert Bethlen türelmes fejedelem, a ki az egyház jogait, a mennyire ily viszonyok között lehetséges vala, tiszteletben tartotta. A XVII-ik század első fele a prépostság történetében jelentéktelen súrlódásoknak hosszú sorát jelenti. 1646-ban betelepülnek a jezsuiták s a nép vezetését egészen magukhoz ragadják, iskoláikban pedig a nemes családok gyermekeit gyűjtik össze. A káptalan napról-napra erősödik. Az új prépostok igyekeznek az egyházi birtokokat visszaszerezni, mindenfelé kápolnákat emelnek s a nép kérésére még több szerzetest hoznak lie. A Wesselényi-féle mozgalom elnyomása után az udvar is elérkezettnek látta az időt, erőszakkal fellépni a protestánsok ellenében. Természetesen ez már nem a szellemi fegyverek jogosult harcza volt, hanem az önkényé, mely a prédikátorok kegyetlen és igazságtalan üldözésére vezetett. A következő száz esztendő az okmányhamisítások és birtokperek kora, melynek élettelen tusakodásait II. Rákóczi Ferencz szabadságharcza is alig zavarja meg. Közben a nagyhatalmú jezsuita-rendet XIV. Kelemen pápa föloszlatá. Kemény csapás volt ez a szepesi iskolákra és internátusokra nézve, melyek most mesterek nélkül maradván, hamarosan meg is szűntek. Ezzel végződött a szepességi iskolák virágzó kora. Az utolsó prépost Zbiskó József volt (-)" 1774); az ő halála után több prépostot nem is neveztek ki. Két évvel később Mária Terézia a prépostság helyén az új szepesi püspökséget alapítií, a melynek első püspökévé Szalbek Károly váczi kanonok lett. Ezekben foglaltuk össze röviden a nagyterjedelmű munka tartalmát. Elismeréssel kell adóznunk a szerzőnek kitartó szorgalmáért, melylyel hosszú éveken át gyüjtögeté össze az adatokat könyve megírásához, de ez aztán jóformán az egyedüli érdeme is, mert egyéb tekintetben a munka nem áll valami magas színvonalon. Száraz krónikás módjára szedi sorba különben sokszor becses adatait, alig engedve egy-egy nyugvópontot, melyen a fáradt olvasó pihenőt tarthatna s összegezhetné azt. a mit olvasott. A hazai általános történelemmel nem keres szorosabb kapcsolatot, legfeljebb azért, hogy elfogult felekezeti álláspontját jelezze olvasói előtt. A reformáczió korának tárgyalásánál a történetíróban oly annyira megkívántató tárgyilagosságtól egészen elfordúl. Pedig sok részletet, a mit a vallásújítás korából felhoz, ha kellő modorban adja elénk, igazán tanulságunkra fordíthatnánk ; hiszen oly rég elmúlt idők