Századok – 1900

Történeti irodalom - Ferdinandy Gejza: Az aranybulla. Ism. Karácsonyi János 65

()4 TÖRTÉNETI IRODALOM. A tizenharmadik fejezet yégén mondja ki kutatásainak azon eredményét, hogy az aranybulla »a mohácsi vésztől, azaz 1526-tól kezdve, a magyar közjognak kétségtelenül alaptörvénye.« A tizennegyedik fejezetben végűi kifejti, hogy mennyiben vált az 1222 évi aranybulla a magyar közjog alaptörvényévé. Ferdinand}' Grejza elfogulatlanúl vizsgálja az aranybulla sorsát, világosan adja elő annak hazánk alkotmányára való hatását, valamint időnkint nyert és mai érvényességét. Nem becsüli oly túlságos nagyra az aranybullát, mint még nemrégiben is történetíróink és jogászaink becsülték, de nem is kicsinyli, hanem pontosan megjelöli, meghatározza annak valódi ,értékét. Általában tehát a szerző jó szolgálatot tett hazai közjogi irodalmunknak, s művéből, azt hiszem, mind történetíróink, mind különösen jogászaink világosabb képet nyernek az aranybulla becséről, sorsáról és hatásáról, mint a minőt eddig nyerhettek. Nevezetesnek tartom, a mit a szerző a mi aranybullánk és az angol magna charta közt lévő ellentétről mond; abban pedig tudtommal ő az első, hogy párhuzamot von hazánk és Arragonia alkotmányjogi állapotai között. Ha a hasonlóság az aranybulla intézkedései és Arragonia alkotmánya közt többre is kiterjed, mint a mennyit a szerző felemlít, az jelentékeny módon tisztázni fogja az aranybulla keletkezésének kérdését. Sokat ér a szerző művében az is, hogy folyton figyelemmel kíséri és összehasonlítja alkotmányunk időnként használt biztosítékait. Ezen elismerő nyilatkozatunk azonban épen nem gátolhat, hogy a mű részleteiben mutatkozó hiányokat fel ne soroljuk, sőt ellenkezőleg, csak ösztönözhet bennünket azok felfedezésére, hogy a szerzőt jövőben még behatóbb tanulmányozásra, még lelkiismeretesebb munkálkodásra serkentsük. Ezen hiányok oka véleményem szerint az, hogy a szerző történelmi szempontból megelégedett azzal, a mit a Szilágyiféle ezredévi Magyar nemzet története, és Paulernek »A magyar nemzet története az Arpádházi királyok alatt« czímű, mindenesetre jeles, de mindent még sem pótló munkája nyújthatott, s megelégedett az ott említett kútforrásokkal, míg más magyar történetíróknak épen és egyenesen az aranybullával foglalkozó értekezéseikre ügyet sem vetett. így pl. szinte különös, de való, hogy a szerző megírta művét a nélkül, hogy Knauz Nándornak II. Endre szabadságleveleiröl szóló derék értekezését olvasta volna. Pedig, ha ezt megcselekszi, akkor először is közölhette volna az aranybulla hiteles szö-