Századok – 1900

Értekezések - CSÁSZÁR ELEMÉR: Verseghy és a censori hivatal - I. közl. 38

48 CSÁSZÁR ELEMÉR. nek elég ovatosan (minus caute) megválogatva, tekintettel arra, hogy a fordítás anyáknak van szánva. Ilyen formában egészen másként hangzik a vád, sokkal enyhébben. De legfényesebb bizonyítéka nemeslelküségének, mikor a támadás színe alatt közvetve még ő védelmezi meg Yerseghyt a censor vádjai ellen. Verseghy, mint említettük, hogy megczáfolja azt az alaptalan vádat, mintha tiltott könyvekből merítene, Vierthalerre hivatkozik, mint fő forrására. Klobusiczky már azt állítja, az olvasó nem tagadhatja, hogy Verseghy csakugyan nagyon fölhasználta Vierth a 1er munkáit, és részletesen kimutatja, mit vett át tőle; kell-e ennél hatalmasabb bizonyság Verseghynek ? De hogy mégis vádoljon, hozzáteszi, kívánatos lett volna, ha mesterét a nyílt Ítéletmondásban is követte volna. Ha már a hittel ellenkező nézeteket vall, mondja ki nyíltan véleményét s ne engedje az olvasót esetleg tévedésében megmaradni. Míg a Helytartótanács ilyen lelkiismeretesen folytatta a vizsgálatot, addig a kanczellária, a hová az ii-atokat föl terjesztették, sokkal egyszerűbb és czélravezetőbb útra tért : leküldte az ügyet a prímáshoz, hogy tegyen róla jelentést. A herczeg-primás abban az időben Batthyány József gróf (1727—1799) volt, a ki mindenütt, a merre megfordult — volt esztergomi kanonok, pozsonyi fő prépost, erdélyi püspök, kalocsai érsek nemeslelküsége, bőkezűsége által megnyerte hívei szeretetét, energikus föllépte, bölcsessége által mindenek becsülését, tiszteletét; el is nevezték a magyar Araeopag Dionysiusának. Egyházának jólétét nagyon szívén hordozta, jövedelme egy részéről önzetlenül lemondott papjai javára, a műveltség előmozdítására iskolákat, könyvtárakat alapított, de azért a világi hatalommal sem került összeütközésbe. A nádor barátságával, a király jóindulatával tűntette ki (halála hírére állítólag azt mondta : »wir haben einen grossen Mann verloren«), mindamellett megmaradt alattvalóinak jóságos, szerető atyja. Verseghy ügyét, a mint láttuk, kezdettől fogva figyelemmel kísérte, nagy fájdalommal töltötte el ennek a tehetséges papnak eltévelyedése az egyház tanításaitól, a mi annál rosszabbtíl esett a prímásnak, mert, mint Kazinczy mondja, nagyon kedvelte a magyar nyelvet, és pártolta, gyámolította az írókat.1) Talán ekkor még szigorúbban ítélte meg Verseghyt, mint a mennyire rászolgált, de azt hiszszük, nagy része volt ebben Rietallernek, a kit az egyház-fejedelem ') Kazinczy levele, 1790. máj. 22. Levelezés, II. 84.