Századok – 1900

Történeti irodalom - Pieper; Anton: Die päpstlichen Legaten und Nuntien. Ism. *** 530

TÖRTÉNETI IRODALOM. 531 ott állandó képviselőik legyenek. Spanyolországban az állandó nuntiatura felállítása a Collettori dei Spogli rendszeresítésével függ össze, kik megbízással bírtak az apostoli kamara jogait Spanyolországban védelmezni, s valószínű, hogy ezzel együtt diplomácziai kérdésekben is eljártak, mire főleg II. Julius pápa alatt találunk adatokat. Francziaországra nézve II. Julius idejében valószínűleg nem volt állandó nuntiatura, noha mind ő alatta, mind VI. Sándor alatt nyomaira akadunk. Ellenben X. Leo pápa már mindjárt trónraléptekor kijelenté, hogy Német, Franczia- és Angolországban állandó nuntiaturát szervez. Ebből látható, hogy az állandó nuntiaturák szervezése Európában a XVI-ik század első felébe esik, csakhamar megszilárdúl, s csak néha, nyomós okok miatt szorul a rendes nuntiatura háttérbe, a mikor is rendkívüli nuntiusok küldetnek ki valamely ügynek, kérdésnek elintézésére. Az előttünk fekvő munkában Pieper az 1550—1559-ig terjedő időszakot öleli fel, tehát azt, melyben az említett országokban az állandó nuntiaturák már többé-kevésbbé megállapodott alakot öltöttek. Ez idő alatt az egyes országokban mind állandó nuntiusok, mind pedig a szükséghez képest rendkívüliek, és legátusok is működtek. Ez időtájba esik Németországban Delfino és Morone nuntiaturája, mely időszak a német historikusok részéről újabban behatóbb tárgyalás alá vétetett; s épen ebbe az időszakba esnek a trienti zsinat előzményei, mire nézve a nuntiusok instructióiban találunk adatokra. Annak a tíz esztendőnek diplomácziai történetét, illetve a pápai diplomáczia törekvéseit ez időben, Piepernek szóban levő munkája épen az egyes nuntiusi instructiók kapcsán igyekezik megvilágítani, összefüggésben tárgyalva a pápai diplomáczia kialakulását az akkorbeli politikai és egyházi viszonyokkal. Ezt a feladatot oldja meg munkája első részében, míg a második rész a megfelelő oklevéltárt tartalmazza III. Julius és IV. Pál pápa idejéből. Itt különben kiterjeszkedik Pieper a pápai kanczellária, illetőleg az államtitkárság szervezetére, valamint a nuntiusi instructiók és a diplomácziai levelezések mibenlétére is. Az elsőre nézve megállapítja, hogy III. Julius pápa újra felújította a VIII. Incze által 1487-ben alapított pápai titkos titkári állást, melynek hatáskörébe tartozott a pápa nevében írott levelek signálása és a beérkezett levelek átvétele. Ennek oldala mellett állott három secretarius assitens, kik között a munka, mint látszik, a nuntiaturák szerint osztatott ki. A secretarius vette át a beérkezett iratokat, referált azokról a pápának, kinek utasításai nyomán gondoskodott az ügyek elintézéséről. Azonkívül 34*