Századok – 1899

Tárcza - Stessel József: Megjegyzések a locsmándi várispánság határairól 743

746 TÁRCZA. átlépi a Pulya folyót és az erdős magaslatokon át Frankó közelé­ben a Répczéliez ereszkedik alá.« (301. 1.) Elég lesz ennek lielyreigazításáúl fölhoznom, hogy az okle­vél szavai szerint a határ délnek, nem pedig délkeletnek foly­tatta útját, s így keleti irányban Frankó közelébe nem is jutha­tott, mert e közeledést Alsó-Pulya, Ligvánd, Udvard, Pervány. Alsó- és Felső-László, és Kethelv (Mannersdorf) helységek terü­letei. melyeket mások bírtak, teljesen megakadályozták : tehát az a kombináczió is. melyet az értekező a Frankó mellett fekvő Micske falu és Huri fan dűlő, azután Vacha nevekhez füz, minden értékét veszti ; különben úgy sejtem, hogy Vachai Bertalan elő­neve inkább de Vatha mint sem de Vacha lehetett. Annyi bizo­nyosnak látszik, hogy a határvonal Pulya területén lépett át a Csáva (= Pulya) folyón, de a pontot a hol ez történt. — mert Közép-Pulya Locsmánd-megye birtoka volt, — nem tudjuk meg­jelölni ; csak azt tudjuk, hogy a határjárás a déli cursust meg­tartva, a Répcze folyóra szállt le, továbbra is az ennek bal part­ján fekvő területen folytatta menetét s a jobb partra itt át nem csapott, és így Locsmánd-megye keleti szomszédja valószínűen a mai Dörfl egy része és Kőhalom volt. Hogy a határjárásnak, mielőtt a Répczéhez jutott, az Edlau patakot okvetetlenül érintenie, sőt azon átkelnie is kellett, az bizonyos, csakhogy azt az oklevél — mint más esetben is hasonló kis patakoknál — nem tartotta érdemesnek megemlíteni ; mely körülményre főleg azért látom helyénvalónak különös figyelmet fordítani, mert van rá példa az oklevelekben, hogy a Csáva folyó, mint a Bépcze egyik mellékvize, Bépcze név alatt szerepel, s azért ha véletlenül az 1263-iki oklevél Edlau patakot mint a Bépcze egyik mellékvizét szintén a Bépcze nevé­vel ruházta volna föl : ez esetben az én nézetem is módosítást szenvedne. 7. Továbbá azt a nézetét olvassuk az értekezőnek. hogy a Bépcze túlsó partján, tehát szerintem a jobb parton fekvő szom­szédos földek közül a terra Anoch alatt nem a falu. hanem a birtokos neve rejlik, és hogy a nyugatra fordult határ, mely a nagy utat (magnam stratam) a Bépczénél érintette, a sopron­kőszeg-szombathelyi országutat meglehetősen keletre a Bépczétől vágta át. Ezen vélemény első részét, noha előbb a név hasonló hang­zása következtében Anoch (= Ános) földjét magam is Bánya nevében és területén véltem föltalálni, helyesnek tartom ; de a Répcze bal partján húzódó utat. a már fentebb kifejtett okoknál fogva épen nem szabad a sopron-kőszeg-szombathelyi országúttal azonosítani, annál kevésbbé. mert arra az oklevelekben más alka-

Next

/
Oldalképek
Tartalom