Századok – 1899
Történeti irodalom - Márki Sándor: Az 1848–49-ik évi szabadságharcz története. Ism. Hegyesi Márton 734
745 TÖRTÉNETI IRODALOM. havában maga Kossuth declarálta az udvartartás, a diplomáczia, s ideiglenesen a hadügy költségeinek is közösségét. Az egész munka pragmatikus hü leírása szabadságliarczunk történetének. Szinte látható, hogy a szerző korlátolva van a részére kiszabott terjedelem szűk voltától, mert — és ezt talán legelői kellett volna megjegyeznem — ezen munka a Szilágyi Sándor által szerkesztett s a millennium alkalmából »A magyar nemzet története« czím alatt kiadott nagy illusztrált mű X-ik kötetének első felét teszi s mindössze is csak 394 lapot foglal el. Márki szeretett s tudott volna is terjedelmesebb és kimerítőbb rajzot adni a korszak eseményeiről. De szabad röpte korlátolva volt, Igy is megesik azonban, hogy az erdélyrészi események rajzánál, melyek az írónak kedvelt tárgyát képezik, más fontosabb események leírásához viszonyítottan aránytalanságokba esik, mint példáúl a Piskinél vívott csata leírásánál. Előszavában tett azon igéretét, hogy az igazságos bírálat kötelességét teljesítendi, igyekezett lelkiismeretesen beváltani. Találóan mondja e pontra vonatkozólag, hogy »semmit sem ront az események dicsőségén, ha részeseiben félistenek helyett emberekre ösmerünk.« Nem elfogult sem Kossuth, sem Görgei irányában. Megadja mindegyiknek a magáét. Szigorúan objectivitásra törekszik minden tekintetben. Nem lel dicsőítésre nála a függetlenségi nyilatkozat, sem gáncsra Budavár ostroma vagy a világosi kényszerű actus, mely utóbbit illetőleg a tényeknek megfelelőleg föltűnteti azt is, hogy a fegyverletételt az aradi haditanács, melyben minden, a szolgálatban akkor el nem foglalt törzstiszt résztvett, egyhangú szavazatával emelte a hadsereg határozatává, Az árulás legendájával s több kedvencz szólammal teljesen szakít Márki. Kimutatja példáúl, hogy nem pusztán személyes ellenszenv vagy sértett hiúság, hanem valóban a hadsereg sorsa feletti aggodalom okozta, hogy Görgei és Klapka lehetetlenné akarták tenni Dembinskit. Bemről is nyíltan kijelenti, hogy minden hősiessége mellett is alkalmatlannak bizonyult nagyobh hadsereg vezényletére. Határozottan kimondja azt is, hogy az aradi haditanácsi szavazatért és azért, hogy Görgei példáját sok jeles parancsnok követte, ezek közül egy hősnek fejéről sem tépték s nem is téphették le a babért, de azonnal töviskoszorúval takarták el azt a még mindig sajgó sebet, mely hős csatában érte ugyanazt a főt, a melyikben a körülmények most a teljes lemondás gondolatát érlelték meg, holott a történetírás más eszközeivel sem tekinthet árulásnak oly tettet, t. i. a világosi fegyverletételt, mely végső óvást jelentett az önkényes Ausztria ellen.