Századok – 1899

Történeti irodalom - Szádeczky Lajos: Székely Oklevéltár. VII. köt. Ism. Kelemen Lajos 362

366 TÖRTÉNETI IRODALOM. a volt harminczaclos, szintén az utóbbiak közt van. Leginkább a nebéz börtönből akar kiszabadulni, midőn esküdözik, hogy »soha kuruczczá nem lesz,« s kilencz csiki nemes és lófő székely áll jót érette. (1443.) A bujdosókat Csik és Kászon tisztviselői levélben hívogatják haza. (1444.) Néhány kizárólag Csik, Gyergyó és Kászon-székre tartozó oklevél után egyes sérelmek, kérések, egy követi utasítás és a főkormányszéknek az országos rendre vonatkozó intézkedései sorakoznak. (1451 —1463.) Ezek után a csikmadarasi és dánfalvi — azóta megszűnt — vashámorok tulajdonjogáról foly vallatás, melyek közül az utóbbi hámorosainak egyik számtartó vallomása szerint »Zsigmond király ideitől fogva« voltak kiváltságaik. (1464—6δ.) A bányákra, és pedig kizárólag a sóbányákra vonatkozólag 1701-től kezdve öt oklevelet találunk a könyvben (1389, 1414, 1483, 1560 és 1562); de mellékesen gyakran emlegetik azokat, kivált a parajdit, mert a sérelmek közt mindegyre ott van az is, hogy a székelységnek az őt megillető sót nem adják ki. vagy a rendesnél kisebbre vágják. (1438, 1461, 1481, 1525, 1570, 1601 stb.) Itt említhetjük meg azt a hosszú névsort is, mely Al-Csik lakosságából azokat sorolja fel, a kiket só illetett a parajdi aknából. (1392.) Visszatérve a köztörténeti oklevelekhez, ezek közül néhány az 1717 —1718 évi török háborúra és táborozásokra nyújt adatokat (1484—1496), 1717-től 1720-ig pedig egész sorozat csaknem kizárólag a székely földön uralkodó folytonos szárazságról, éhségről és pestisről beszél. — Legnagyobb szárazság volt 1717-ben. Ekkor Csíkban pünkösd után nem esett több eső. Fák és füvek gyökerestől kiszáradtak. Források, kutak és patakok vizei apadtak el, beljebb Erdélyben a Mezőség tavai pocsolyákká váltak, sőt némelyik el is tiint egy időre. (1498.) Igy már 1718-ban beállott az éhség. De a nyomor tetőpontján is tartani kellett a katonaságot és dühöngött a pestis. Ez már régebben dult Erdélyben, csakhogy nem volt általános. Marosszéken azonban rémitően pusztított,1

) s 1717-ben már Csíkban is százával szedte áldozatait, úgy hogy a legtöbb faluból a lakosságnak csaknem a fele kihalt.2) A gubernium megtette az óvó intézkedéseket, de a gyilkos járványnak nem lehetett útját állani, s a veszedelem csak 1720 tavaszán szűnt meg. A kötetben mintegy 15—20 oklevél szolgáltat részletes adatokat róla. Az 1720 évből ott találjuk még Udvarhely-szék általános leírását latin nyelven; lakóinak, tenyésztett állatainak és ter') L. Orbán B. Marosvásárhely leírása 12. 1. 8) Részletesebb kimutatás az 1498 sz. oklevélben.