Századok – 1899

Történeti irodalom - Kérészy Zoltán: A magyar országgyűlések eredete és szervezetük fejlődése a rendi országgyűlések alakulásának kezdetéig. Ism. Ferdinandy Gejza 356

TÖRTÉNETI IRODALOM. 357 és csupán arra lett volna még szükség, bogy kiemeltessék és niegmagyaráztassék ugyanitt, hogy a jogalkotás normális módja a szokás volt, és a nemzetgyűlésen csak kivételesen, különös okokból alkothattak jogszabályokat. A Il-ik fejezetben azonban szerző 8 lapon át ismét a nemzetgyűlés szervezetéről, összehívásának módjáról és hatásköréről értekezik, és bár helyesen fogja föl a tömeges fegyveres gyűlések czélját, rendeltetését, mégis oly szempontból tárgyalja azokat, mintha a hatáskörök már azon időben is praecis jogszabályokkal lettek volna megállapítva. így pl. a 17-ik lapon azon tűnődik, hogy minő jogai lehettek a vezérnek ? — holott, hogy azon korban és viszonyok között a hatáskör nem csak az állástól, hanem az azt betöltő egyéntől is függött, mutatja az, hogy Árpád mint fejedelem jelentkezik, míg utódai csak névleges vezérei a magyarnak, s Bulcsu, Lehel és Botond az igazi vezérek, de viszont utánuk Gejza már valóságos monarcha, még inkább az, mint Árpád. A III-ik fejezetben — melynek czíme : »Az István-féle államszervezet különös tekintettel a törvényhozó hatalom gyakorlatára« — 8 lapon át vázolja István intézményeit és azoknak eredeti mintáit, és okait keresve azon különbségnek, mely István királysága és a Karolingoké közt fennállott, ez okokat a magyar nemzet szabadságszeretetében és közjogi felfogásában találja föl. Kiemeli, hogy a míg nyugaton a királyság magánhatalmi természetű, és így hatalmának egy része idővel az országnagyokra ruháztatott át, addig nálunk soha sem veszítette el közhatalmi jellegét, a miért itt »csakis országos törvényhozással és nem particularis törvényalkotással találkozunk.« (27. 1.) Ez utóbbi állítás azonban épen az Árpád-korra, különösen annak második felére nem talál egészen. Mert igaz ugyan, hogy az országos jogalkotásnak is a király a tényezője, de hogy a király nemcsak országos, hanem particularis jogot is alkot, azt a szászok külön privilégiuma s egyes területek lakosainak (székelyek, kunok) némileg eltérő jogállása mutatja. A ΙΥ-ik fejezetben 21 lapon át Szent István gyűléseit, különösen a királyi tanácsot tárgyalja. Mint Kovachich, Cziráky, Bartal, Kollár és más régibb írók, kiknek nézeteit egybeveti, ilgy szerző is meglehetősen mai szempontokból kiindulva vizsgálja a kérdést és fejtegeti azt, vájjon kit illetett akkor a törvényhozó hatalom. A ránk maradt emlékek szavaiból, nem pedig az akkor fennállott társadalmi, gazdasági, politikai és egyéb viszonyokból iparkodik azon kor alkotmányi állapotára 24*