Századok – 1899

Értekezések - FIÓK KÁROLY: Nulla dies sine linea. A Sabartoiasfaloi névről 9

NULLA DIBS SINE LINEA. II kérdésekre, de az egész név megfejtéséhez vezető útra távol­ról sem találtak. S ez a körülmény is erősbíti azon meggyő­ződésemet, hogy ahol ők nem boldogultak, ott más sem fog sikert aratni; hogy a megfejtéshez vivő helyes ut csak az, amelyikre én rámutattam, hogy t. i. ugor nép nevének értel­mezését első helyen ugor nyelvekben kell keresni. Tehát az az irány, amelyen én elindultam, az a végeredmény, amelyre elju­tottam, az a megfejtés, a melyet én nyújtottam egyedül a helyes ós kifogástalan. III. Ez a meggyőződésem pedig nem a vita folyamában fakadt, ötletféle megfejtés volt, aminőnek a Peez kísérletét minden kicsinylési szándék nélkül jelentettem ki, hanem régi tudáson alapult. Azt is tudtam, hogy ellene csak egyetlen egy igen lényegtelen kifogást lehet emelni, t. i. Konstantinos leírásának egy hátrább részletesebben megbeszélendő következetlenségét. És íme Peez harmadik czikkében ugor nyelvi szempont­ból megforgatván felvételemet, egyszeriben három kifogásra is, amint ő mondja, »háromszoros bökkenőre« is akadt benne. Ezekre a bökkenőkre felelettel vagyok adós; és fentebb jelez­tem már, hogy első helyen ez adósságom lefizetésére nyúltam e kérdésben most harmadszor tollhoz. Igazán könnyű feladat lesz megmutatnom, hogy itt nem az én megfejtésemnek, hanem csak a Peez tanítása megbízhatóságának bökkenőiről van szó. Az első kifogása ez, »bár az ugor plurális rag csakugyan t, ámde ez a mással hangzós tövekhez a legtöbb esetben hangzó segítségével — rendszerint e vagy ο segítségével járul; volna tehát a többes szám inkább Sabaret vagy Sabarot, mint Sabart ; Falét vagy Falot inkább, mint Falt.« Ez az egyáltalában nem »mereven« állított tantétel, ki­vált következtetésében, hamis. Peez nem említi, hogy hol vette. Czáfolatul idézem néhány r és l végű szó (ilyenekről van szó épen) plurális alakját Ahlquist Ágost művéből :1 ) Oster (magy. ostor) pluralisa ostârt; oxser (magy. róka), pluralisa oxsart; siper (magy. seprű) plur. sipârt ; l végű példák: gädel (magy. nap) plur. gadalt ; küsel (egy étel neve) plur. kasait . . . Ennyi példa elég annak igazolására, hogy a Sahir (más trans­seriptio szerint Sabèr) népnévnek plurális alakját puszta f hozzáadásával kell képezni. A Fal többesét a felmutatott pél­dák mellett sem feszegetem, miután azt a nevet Konstantinos 1) Entwurf einer Wogulischen Grammatik, herausgegeben von J. Wichmann. Helsingfors 1894. Lásd a 142. lapon 13 szám alatt. SZÁZADOK. 1899. I. FÜZET. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom