Századok – 1899

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: Szamosközy magyar históriás éneke az 1610-iki Kendy-féle összeesküvésről - I. közl. 211

AZ 1610-1KI KENDY-FÉLE ÖSSZEESKÜVÉSRŐL. 223' azzal mentik majd, hogy önvédelemből cselekedtek. A helyett azt tanácsolja, hogy a fejedelem hívassa őket magához; ha bűnösök, úgy sem fognak eljönni, vagy ők fognak vakmerően támadni. A fejedelemnek tetszett ez a tanács ; egy liű szolgáját lóra. ülteti s elküldi az urakhoz, azzal az üzenettel, hogy ő készen van, indulni szeretne, csak őket várja, ne késlekedjenek. A hir­nök megjelenti ura izenetét. Kornis és Kendy zavarba jönnek a fejedelem készen létét és izenetét hallván, és suttogva tanácskoznak, hogy mit tegyenek : elmenjenek-é ? támadjanak-é ? vagy meneküljenek ? Végre azzal az izenettel küldik vissza a hírnököt, »hogy ők is mindjárt el alá mennének«. Ezt hogy megmondták úgy megrettenének. Az ki hova lát, mind futni kezdenek. Velők futott lovas seregük is, a gyalogok külön, balra tartva menekültek. A hírnök a fejedelemhez jutván jelentir hogy mind elfutának az urak s kezével mutatja, hogy hol futnak. Az udvari ifjak s kék drabantok rögtön üldözőbe akarták fogni a menekülőket, de a fejedelem és Imrefy ovatosságot tartottak jónak, — Mert netalámtán még lesek is volna, Kitől embernek méltó tartania, Végezzék azért ezt önnön magokban. Ifjak serege lenne csak utánnok, De mindazáltal az nagy vérontástól. Es kiválképpen az emberhaláltól Magok megóvák emberbeli kártól, Csak az vakot fogdosnák azontól. A fejedelem lovasai tehát üldözőbe veszik Kendyéket, a kiknek csak a menekülésre volt gondjok, nem hogy harczot álljanak. Inas és kocsis mind utána vagyon, Az kit hol érnek, vagdalják szabadon. A fejedelem a gyalogokkal a hegyoldalban megállva, nézte­a lovasok üldözését. Kendy és Kornis az Újvár felé forduló keresztütról visszapillantván, megláták a fejedelmet s Kornis azt tanácsolta : Jer menjünk vissza, kész ott az kegyelem, Igen kegyelmes ez az fejedelem, Hogy megkegyelmez én bizonynyal hiszem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom