Századok – 1899
Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: Szamosközy magyar históriás éneke az 1610-iki Kendy-féle összeesküvésről - I. közl. 211
220 SZAMOSKÖZ Y MAGYAR HISTÓRIÁS ÉNEKE De az Isten megoltalmazta a fejedelmet. Szamos-Újváron pedig, lia arra ment volna Beszterczére, úgy akarta Kendy megöletni, hogy — Mely palotában akarták bévinni, Minden álgyuit arra szegeztetni Akarta és azt nyakában töretni. Az vagy udvarhoz mikor mentek volna, Fegyverrel őtet általverték volna. Kendy e czélból kétszáz gyalogot és másfélszáz lovast fogadott zsoldjába. A fejedelem Újvár kikerülésével menvén, elhatározták, hogy Széken hajtják végre a merényletet. Bábeszélte a fejedelmet, hogy gyalog hadait előre küldje Beszterczére, s Báthory tényleg csak 50 kék drabantot s 32 bejáró ifjat hagyott maga mellett. Kendy István előre ment Székre a rendelt szállások megvizsgálása ürügye alatt s ott ő maga intézkedett. A fejedelemnek szállásúl egy udvarházat jelölt ki, Imrefynek távol készíttetett szállást, az udvarnépet is mind szanaszét szállásoltatá el. A fejedelem szállásán Ház ajtainak reteszit a zárjait, Kitekerteté reteszek fejeit, Elvagdaltatá ablakok keresztit. És egy summában minden erősségit. ITrunk ágyának hol kell vala lenni, Ott egy tonna port akara elásni, De nem lőn ahoz ideje ő néki, Mert hogy urunk jő, híre kezde lenni. Báthory márcz. 24-ikén megérkezik Szék városába csekély kíséretével. Kendy vendégli őket; ebédre szűken adatja az Újvárból áthozatott bort,, vacsorára annál bővebben, hogy lerészegítse a kíséretet. Ugy intézkedik, hogy hajnalban az. 50 gyalog is elinduljon s a fejedelem csak velők maradjon. Éjszakára Kendy 200 gyalog katonáját és lovasait Újvárból Székre hozatja s egy pajtában szállásoltatja el. A fejedelem s Imrefy lefeküsznek külön szállásukon, Kendy és Kornis virasztva tanácskoznak. Éjféltájban hivatja Kendy főlovászmesterét Török Jánost s közli vele elhatározásukat, hogy a fejedelmet meg akarják ölni, s jószág igéréssel rá akarja beszélni, hogy hajnalban a fejedelmet (miután testőrei elindultak) ölje meg.