Századok – 1898

Értekezések - KOLLÁNYI FERENCZ: Magyar ferenczrendiek a XVI. század első felében - VII. és bef. közl. 909

.MAGTAR FEREXCZRENDIEK A XVI. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN. 91] a. tanuk, az ellene szóló súlyos gyanuokok még nagyobb vét­séget is rábizonyítottak, akkor életfogytig tartó börtönre ítél­tetett, »bogy kenyéren és vízen böjtölve sirassa meg bűnös életét, keserűségben és fájdalomban.« 1) Nem volt szabad szerzeteseinknek bemenniük az apácza­zárdákba sem, illetőleg azok belső helyiségeibe. A világiak számára is nyitva álló helyiségekbe ők is beléphettek, pl. ala­mizsnakérés czéljából, de még erre is elöljáróik engedélye volt szükséges. Viszont a nőknek is tiltva volt a szerzetesek­kolostorait meglátogatni, kiváltképpen pedig egyedül. Ha ilyesmi a kusztosz, vagy házfőnök tudtával és jelenlétében történt meg, néhány korbácsütést kellett hanyagsága miatt elszenvednie.2 ) Hasonlóképpen tiltva volt nekik a harmadrendű nővérek lakásait látogatni. Ezek a harmadrendű nővérek eredetileg világi nők voltak, akik bizonyos mértékben sz. Ferencz szer­zetes rendjéhez tartozóknak tekintettek. A harmadrend fennállása egykorú magával sz. Ferencz szerzetes rendjével. Már a szent alapítónak az volt a czélja, hogy a világban élő híveket, akik hivatásuk folytán nem foly­tathatnak zárdai életet, bizonyos lelki összeköttetésbe hozza a rend szellemi tevékenységével. Evégből oly szabályzatot dol­gozott ki. amelynek megtartása a híveket kint a világ zajában, a megélhetés nehéz gondjai közt, bármely életpálya útján, képesekké tette lelkük örök üdvösségének kellő gondozására. A szabályzatot ezeren és ezeren fogadták el a világiak köziil, akik ezáltal bizonyos lelki közösségbe, társulatba léptek egymással, s ezek alkották a harmadik rendet (a második rend volt a szintén sz. Ferencz által alapított klarissák női szer­zete), amelyet már III. Honorius pápa megerősített. IV. Miklós pápa a XII I. század végén, a már fennálló alapon újból szer­vezte a 1II. rendet és előírta az abban megtartandó szabályokat. A 20 ponthói álló szabályzat főbb részei a következők : A tagokat csak ferenczrendi szerzetes veheti fel a harmadik rendbe. A tulajdonképpeni felvételt egy évi próbaidő előzi meg. A tagok öltözete semmiben sem különbözik a többi világiaké­tól, kivéve, hogy öltönyük alatt kötél övet és skapulárét tar­toznak hordani. A tisztességes házasság nincs megtiltva a tagok részére, de kerülni tartoznak a lelki életre veszedelemmel járó színházat, tánczhelyiségeket s egyéb ily mulatóhelyek látoga­tását, Az egyház által előirt böjtökön kívül még a következő­ket kell megtartaniok : minden pénteken, az egész adventi J) Müncheni kódex. II. Pars. Constitutionis. ·) U. ott, Acta capituli 1539. M

Next

/
Oldalképek
Tartalom