Századok – 1898

Értekezések - KOLLÁNYI FERENCZ: Magyar ferenczrendiek a XVI. század első felében - V. közl. 716

718 KOL.LÁNYI FERENCZ. hatott el az egyes zárdák számára. A hol nagy szentségtartók, avagy kelyhek találtattak, azokat azonnal más zárdákba kellett átvinni (ha csak nem kellett attól tartani, hogy akár a kegyúr, akár a liivek rossz néven vennék azok eltávolítását) ahol a jövő káptalan rendelkezéseig őrizet alá helyeztettek. Még különös alakú lámpákat sem volt szabad csináltatniok a szerzeteseknek, mert nemcsak elvették ezeket tőlük, hanem fellebhvalóik részéről még büntetésben is részesültek. Úgyszintén a zárda kriptájába való temetkezésért sem követelhettek semmit a világi hívőktől. Tiltva volt a felesleges és nagyobbszerű építkezés is. Ha valahol mégis beállott a szüksége a nagvobbmérvü újításnak, vagy építkezésnek, erre előbb a tartománygyülésnek, vagy ha annak egybe hívásáig várni nem lehetett, a tartományfőnöknek és diskretusoknak az engedélyét kellett kieszközölni. Mielőtt azonban az építkezést megkezdték volna, legalább négy szerzetesnek meg kellett a helyszínén jelennie, és az építési tervet, a költségvetést írásba foglalnia. Ε jegyzéknek egyik példánya a házfőnöknél maradt, a másikat pedig a tartományfőnök elé terjesztették, aki tartozott ellenőrizni, hogy a tervezet hiven betartatik-e. S ha a házfőnök ettől lényegesen eltért, a provinciális még hivatalától is megfoszthatta őt. A szerzetesek még olyan tárgyat sem tarthattak maguknál, a melyek nem voltak ugyan eltiltva, de a melyeknek használata még sem felelt volna meg teljesen a szigorú zárdai szellemnek. Ha pedig valaki elöljáróinak engedélye nélkül valamelyes tárgyat titokban elrejtett, ugyancsak szigorú büntetésben részesült ; elvették tőle a rejtegetett dolgot, megkorbácsolták. és az ebédlőben a közös étkezés alkalmával a puszta földön költötte el eledelét. A kusztoszoknak jogukban állott, sőt kötelességük is volt megvizsgálni, hogy a kerületükben lévő szerzetesek nem birnak-e felesleges dolgokkal; s ha igen, ezeket tartoztak tőlük elvenni.1) Az a szerzetes, akinél halála után pénzt találtak, a lehető legnagyobb büntetésben részesült : megfosztatott az egyházi temetéstől. Kétségkívül a fogadott szegénységre való tekintetből nem volt szabad szerzeteseinknek kocsizniok és lovagolniok sem. Ez a tilalom csak akkor nem állott fenn reájuk nézve, ha valamely rendkívül hosszú utat tettek meg, vagv sürgősen kellett valahova elutazniok, vagy pedig ha útközben megbetegedtek. Ha ') Gyöngyösi kódex. Acta capituli 1533.