Századok – 1898

Hivatalos értesítő - A M. T. Tört. 1898. szept. 22-én tartott vál. ülés jegyzőkönyve - 683

AZ ARANYBULLA MINT FRESKÓ. jól szemügyre vehetjük a Vasárnapi Ujság-ban július második leiében megjelent képmásról.) Ezen alaknak ilyen megfestése nemcsak a közönséges, tudott történelemnek, hanem a királyi méltóságról a legközönségesebb, legegyszerűbb felfogásnak sem felel meg. Mert elfogadva a bulla tárgyának a Jantyik képén tükröződő demokratikus felfogását, mely a mai modern ember nézeteivel oly jól összevág, — a közvetlen kihirdetést a nemesség zöme előtt. — de bocsánatot kérünk, — Magyarország királya akkor is Magyarország királya volt, — és nem primus inter pares, — hogy pár főnemesnek lábánál alacsony széken, majdnem a puszta földre téve, majdnem a saját népe előtt láthatatlanul üljön a nemesek feje és ura, Szent István koronájának viselője, — maga a kérdéses törvény kiadója, kit a nemesek akkor is »alázattal kértek és sürgettek a birodalom dolgainak megjavítására!« mint a bulla magát kifejezi. Mit gondolunk vájjon! ... A király akkortájt oly alacsony helyről beszélt volna népével ! ? . . . Azon népével, kiknek legfőbb alakjait, zászlóvivőit, az ország főméltóságait az akkori oklevelekben ő maga ugy említi meg, hogy azok »Jobbagiones nostri«, — a mi jobbágyaink ! . . . Avagy talán azt akarja jellemezni ezzel a festő, hogy az ingatag, gyönge, a veszedelemig jószívű Endre alatt a királyság tekintélye nagyon alászállott, — s éltből folyólag a királyném egy emeltebb, díszesebb trónról, hanem egy közrendű székről, egy alacsony helyből kell hogy érintkezzék népével, — szóval, hogy nem telt tán neki különb emelvény ! ? Hát ugyan mely korban élünk ekkor? — Nem-e a keresztes hadak derekán, a lovagkor fénykorában, a keleti fényűzés mind nagyobb felléptekor ! ? S ez a szegény Endre király oly kelengyét teremt ekkor elő leányának, a kis négy-öt éves Erzsébetnek, a mi hires szentünknek, a thüringi fejedelem arájának, hogy egykorúak szerint egész Németország ámul belé, — s erre Gertrud királyné azzal vág vissza a bámulóknak, hogy ez még csak foglaló, -ezután jön még a java a fejedelmi ara kelengyéjének! . . . Hiszen ezek jórészt ismertebb dolgok, mai napság már minden nagyobb magyar történetünkben benne vannak. S ezek után Endrének ily szegényes megjelenését elfogadhatjuk, mint az Jantyik képének eme felén bennünket hogy is mondjuk, — talán inkább sért, mint felbosszant !?,... No és az a királyi arcz, — hogy annak teljesen siralmas s a nagy jelenettel éles ellentétben álló kifejezését mel-44*