Századok – 1898

Értekezések - LOVAS IMRE: Az aranybulla mint freskó 677

LOVAS I MBU. festőnek elég nagy baj, mert hát igy épen az a történeti tény, a külső megjelenése annak az aranybullának, mi a festőnek éppen alapul szolgál s melyről rá lehetne az egészre ismerni, az hiányzik ! — Ekkép a festő magára hagyva, kénytelen a fantáziáját megereszteni, — és zárt vagy szabadabb helyen, kevesebb vagy több személylyel, majd vallási, majd világi alapon — a vázlatát megkoezkáztatni ! . . . De hát egy jó következtetés, mondják az okos, praktikus emberek, segít a dolgon, s ezzel még mindig lehet a dolog történeti részén is valamit lendíteni. Itt és ott olvassuk, hogy ez az Endre, ki Jeruzsáleminek is neveztetik, nagy tékozló vala; kalandos, de bolondos ember, és gyenge király. — Fölfordult alatta az ország, — s hogy ez ismét jórendbe liozassék — ezért lett kiadva az aranybulla, rendezve szépen a király, a nemesség és nem nemesség viszonyait. - Tehát ő, ha kiadta, csak névleg adhatta ki tulajdonképen az aranybullát, — a főrésze ebben a nemességnek, a magyarság elejének volt; — ezek alkották meg tulajdonképen az aranybullát és Endre csak szentesítette, csak királyi hatalmával törvényre emelte. Igy gondolkozik most a találgatás terén révedező festő, s az itt megpendített gondolatot fogta föl pl. az egyik pályázó képirónk, — Székely Árpád, — a maga vázlatán. A tolongó nemesség élén, mint képe mutatja, ők magok a nemesség elei, vezérei nyújtják át Endrének az aranybullát, hogy ő majd mint megerősített törvényt adja azt nekik vissza, mint a melyet ő is, ezek is kölcsönösen elfogadtak, helybenhagytak. Helyes és eredeti gondolat ez a festőtől, — mert tényleg nagyon erős volt ez a törvény; nagy hatalmat követelt az a nemességnek; — nem volt se azelőtt, se azután törvényileg ily erős vinculum a monarchiában. — Benne van abban a nemesség nagy, mindenféle, századokon át fentartott, benne a legfőbb, a legerősebb joga, a híres ellentállási záradék, a clausula resistendi, — a 31-ik punctumban, mely ezt mondja : »ha pedig mi magunk, vagy valamely utódunk valaha meg akarnák szegni ezt a rendelkezést, ezeknek erejénél fogva legyen szabad ugy a püspököknek, mint birodalmunk más jobbágyainak és nemeseinek, mindnyájunknak vagy egyenkint, a mostaniaknak és a későbbieknek, mindenkor ellenállani és ellenmondani nekünk és utódainknak ! « Ez az a híres pont, melyre rámutatva, kardjára ütött a büszke magyar vér, — Tököli, Bocskainak lázadóként tartott