Századok – 1898
Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: Thököly erdélyi fejedelemsége - IV. közl. 621
SZÁDEÖZKY LAJOS. Thököly végre is meggyőződött, hogy Erdélybe most be nem mehetnek s hallván Veteráni hadai támadásra készülődését is, 1691 jan. 3-án nagy szomorúan visszafordult s 4-én ismét Hosszúmezőre érkezett a hadakkal«.1) Az erdélyiek egyrésze sehogy sem tudott belenyugodni A gondolatba, hogy a határszélről, oly közel lévén édes elhagyott hazájokhoz, visszatérjenek. Nagyrészt csak kényszerűségből bujdostak ki s belátták, hogy Thököly fejedelemsége csak pünkösdi királyság, másrészről megunták a nagy nyomorúságot, koplalást (»látják vala, hogy éhelhalásra jut ügyök«): tehát a havason táborozás közben az erdélyiek mintegy 300-au összebeszéltek, hogy Thökölyvel többé vissza nem mennek, hanem, ha szökve is. bejőnek Erdélybe, s jan. 3-án hajnalban megindulnak. Thököly megsejtette az erdélyiek szándékát s hű kuruczai közül 300-at hátul hagyott strázsálni, nehogy az erdélyiek beszökjenek. A szökést már előbb is megpróbálták némelyek, többen rajta is vesztettek, a kiket a kuruczok rajta érvén, »mindenekből kifosztottanak s a nagy kietlen hidegben mezítláb vittenek vissza Tliökölvihez«.2) Ez az elrettentő példa,a 300 összeesküvő közül többeket visszariasztott a szökéstől. Am Cserei Mihály (a történetíró) Benkő Mihályival nem tágított s midőn (jan. 3.) hajnalban az indulást sürgetve látta, hogy az erdélyiek nagyobb része megváltoztatta szándékát és Havasaifölde felé indul, ők egynehányan mintegy ötvened magukkal elszánták magokat, hogy »vagy meghalnak, vagy Erdélybe mennek« — s megindiiltak a Törcsvári-szoros felé. Majdnem rajta vesztettek és póruljártak -ők is, mert a mint a Csiga-hágójához értek — hát épen szembe jőnek velők a strázsára hátrahagyott kuruczok. Ε veszedelmes pillanatban »az Isten csudálatos eszközt mutata szabadúlásukra.« Csereinek hirtelen egy mentő gondolata támadt. Harmadnapja, midőn arra felé vonultak, Benkő Mihály szolgája a sok sanyarüság miatt meghalt volt s ott hagyták az útfélen •elszakadván, harmad napig egy falat kenyeret sem ettem, noha volt a vezetéken vagy két pogácsa. Egynéhányad magammal egy helyre megszállván, szerencsénkre egy jó tulok ott kezde nyargalázni, kapám a karabélyomot, meglövém, megnyúzok, felvonók fanyársra a húsát, sónk sem vala, hamuval liintők meg, megsült szépen, kenyér nélkül, só nélkül meg•evők, mégis jól esék (id. h. 212. 1.). ') Lehet, hogy nem önkéntes visszatérés volt ez, hanem az ellenség által szoríttatva kényszerűségből történt, mert Almádi azt irja : »Jan 2. ott mulattunk (a havason, egy völgyben) ott is marada mind szekerem, sátorom, négy lóra való hámjaim és minden, mit az szekér vitt« (id. h. 726. 1.). 3) Cserei hist. 215. 1.