Századok – 1898

Brandenburg; Erich: Moritz von Sachsen. Ism. Kropf L. 743 - Géresi Kálmán: A Nagy-Károlyi Károlyi család oklevéltára. Ism. D. L. 545

548 'TÖRTÉNETI IRODALOM. , 548 ezzel nagy· örömet szerezvén, félek az excommunicatiótul, s az egész keresztyénség előtt nótába esnek a magyarok. Az méltóságok ugyan jobban tudják, de én csak nem várom Isten áldását érte; kiriil, lia ugyan nieglesz-é? tudósítson Kegyelmed lelkem.« Vallásos volt, de azért nem türelmetlen; erre mutat az, hogy Páriz Pápai Ferenczet, mint »közönséges haszonra munkálkodó embert, a ki Orvoskönyvet, Dictionariumot s más közönséges jóra való munkát csinált,« melegen ajánlja ura gondoskodásába s maga is búzát, bort, szénát és abrakot adat neki, noha ez is »balkeresztyén« volt; de a mellett babonás i«, máskülönben nem mert volna Eötvös Miklós, a család hűséges barátja, a ki Károlyiné vallomása szerint oly nélkülözhetetlen volt, »mint luteránusnak az asszonyember, ki nélkül épen nem lehet«, Sátánlőtte fűvel kedveskedni, hogy annak levelét porrá törve, borban innya adják a »nyavalyás úrfinak«, azután pedig te-mondád fűvel és fokhagyma koszorúval egy nagy mázos fazékban vizben megfőzve, egymásután kilenczszer fíirösszék meg benne. Csak olykor-olykor évődik férjével, mint mikor a debreczeniek három öreg hordó gyöngyösinek keresztelt bort küldtek neki, tréfásan jegyezte meg : »Szerencse, lia nem kanonizálják kegyelmedet, Szívem, a debreczeniek,« el . se vette volna tőlük, de a ki oda vitte, vissza se vitte volna : »Csak attul félek — évődik tovább ·— a kalvinista szentek közé megyen Kegyelmed.« Egy szóval e gyűjtemény levelezői között Károlyiné legrokonszenvesebb alak, a kinek leveleit ma is lelki gyönyörűséggel olvassuk végig. Rajta és a már említetteken kiviil több mellékalak is felkölti érdeklődésünket. Ilyen Dobozi István a debreczeni bíró, a nagy diplomata, a kinek mottója: »Ideje előtt elmenni nem jó, későn indulni hasztalan,« vagy más változatban : »Bizonytalan dolog előtt elmenni veszedelmes, ha meg későn indul az ember, utói érik, se maga, se marhája, se jószága nem övé«, a ki minduntalan hadi hírekkel, ügynevezett »bágyadt levelekkel« kedveskedik Károlyinak s panaszkodik, hol a kuruczok praedálásáról, hol a »német boldogulásáról« »kit az Isten ne adjon!« Természetesen a »boldogtalan anyaváros« Debreczen érdekében instál legtöbbször, folyton panaszkodva ennek szegénységéről, hogy meg ne sarczolják, mert, mint irja, egy aranya, vagy talléra, még csak tíz máriása sincs a városnak, pedig maga is jól tudja, hogy »pénzzel járják a búcsút !« Majd a futást emlegette, melyre a Caraffa dúlásai óta mindig készen állott a város lakossága, majd a nép zsírját SZÍVÓ kurucz kapitányokra, különösen Győri N. Jánosra és Palocsay Györgyre panaszkodott, kinek -mint irja nincs