Századok – 1898
Brandenburg; Erich: Moritz von Sachsen. Ism. Kropf L. 743 - Wertheimer: Die Verbannten des ersten Kaiserreichs. Ism. A–y. 160
160 történeti irodai,om. lei pótolta volna több utánjárással és szakismerettel Szabó Károly hagyatékát, mint épen az új szerkesztő, a ki az európai könyvtárakban oly széles kutatást végzett,' s már csak ez érdemei is nyomnak valamit a latban akkor, mikor egy tévedésért, a melyet nem is ő követett el, olyan szigorú felelősségre vonják, a mi talán még sem egészen igazságos. Fölötte érdekes az a két dolgozat, a mely F. Horváth Endréről szól ; mind a kettőben új adatokkal találkozunk, a melyek igen jellemzőek a költőre; a két dolgozatot együvé is olvaszthatta volna az író s bátran az első csoportba sorozhatta volna tanulmányát, a mely teljes méltánylatunkat érdemli. Vizsgálatainak eredménye irodalomtörténeti szempontból kétség kivül nagyon számba veendő. KOVÁCS P. Die Verbannten des ersten Kaiserreichs. Von Eduard Wertheimer. Leipzig, Duncker und Humblot, 1897. Nem érdektelen jelenség, hogy az utóbbi két évtized alatt Francziaországban mily nagy mérvet öltött az T. Napoleon emlékének kultusza. S ép az utolsó 5—6 év volt az, mely a Napoleon irodalmat a legnagyobb mértékben gyarapította. Valóságos kultuszt űznek a nagy Napoleon emlékéből, s Francziaország, melynek ifjabb generatiója már úgyszólván az anyatejjel szívta magába a republikánus eszméket, oly mértékben adózik a korzikai hős emlékének, a milyenre alig találunk egyhamar példát, ügy tűnik fel majdnem a dolog, mintha a belpolitikai zavarok által annyira felkavart nemzeti szellem, vigasztalásképen térne vissza azon korhoz, midőn a franczia sas dominált egész Európában, mintha a régi gloire-ból akarna vigasztalást meríteni a züllött belállapotokkal szemben. Emlékiratok, naplók, levelezések s a hasonnemű publikatióknak hosszít sora mind a korzikai császárral foglalkozik, s belevonja a kultuszba egész családját, felkutatja legbensőbb életviszonyait, s elénk állítja a császár alakját mint katonát, mint férjet, mint számüzöttet, s vele együtt egész környezetét, még a legcsekélyebb vonásra is ügyelve, hogy felemlíttessék. A Napoleon irodalom ma már tekintélyes könyvtárrá nőtte ki magát, s alig van a Mazarine palotában székelő halhatatlanok között egy historikus is, ki irodalmi munkásságát legalább jó részben nem Napoleon emlékének szentelte volna. Wertheimer Ede hazánkfia, ki munkásságát főleg a NI X. század elejebeli európai s az osztrák-magyar monarchia ugyanakkorbeli történetének szenteli, s ki e kort historikusaink