Századok – 1897

Könyvismertetések és bírálatok - Bodnár Zsigmond: Az erkölcsi törvény alkalmazása. I. II. Ism. –R. –R. - 328. o.

330 TÖRTÉNETI IRODALOM. 330 melyet açtionak és reactiónak neveznek s egy rendes élettartamú ember észlelhette annak érvényesülését saját korában. Egy eszme föllép és győzedelmeskedik bizonyos fokig, a mikor az ellentétes eszmét provokálja s annak az uralma következik be. És igy tovább, a végtelenig. Gondolkodó embert a történelem tanulmányozásában sokkal jobban érdekli az eszmei fejlődés vizsgálata, mint magok a tények ; ez utóbbiakat is csak amazért becsüli ; s az ilyen olvasó, még lia a történetíró nem kalauzolja is. meglátja a fejlődés törvényét s nem „sejti". mint B. mondja, de tudja, hogy nem a véletlen szövi az emberi élet eseményeit. Hogy az emberek a fejlődési vagy erkölcsi törvénynek szükségszerűen engedelmeskednek, annak hatalma alatt állanak, hogy tehát mindannyian gyermekei vagyunk korunknak, a melynek eszme-világából táplálkozunk ; s a midőn azt képzeljük, hogy szabadon cselekszünk, tényleg a különböző hatásoknak engedelmeskedünk : ez sem új dolog. A vallás-erkölcsi téren a szükségszerűség törvényét a szabad akarattal szemben már Szent Ágoston megállapította az Y-ik században ; Kálvin még erősebben a XYI-ban. A bölcsészek közt a legmerészebben és következetesebben Spinoza fejtette ki a kényszernek ezen tanát, a történetirók közt az angol Buckle; a művészettörténet terén pedig Taine mutatta ki fényes tehetségével, hogy minden művészi alkotás annak a kornak s a fizikai és ( rkölcsi talajnak, a mely azt szülte, oly szükségképeni terméke, mint például a papyrus növény vagy a krokodilus a Nilusé. 8 a korszellemről, a melynek hatása alatt állunk s a mely az embereket mozgatja, még a legközönségesebb hirlapolvasó is tud. Tehát a kényszer eszméje sem új B. fölfedezésében. A mi végül az idealismus, realismus és ideal-realismus elnevezést s azok jelentését illeti : ezek. mint a művészi alkotás különböző módosulatai, az aeszhtetikában régóta használt fogalmak és kifejezések (magyar aeszthetikát is ismerünk, a hol a három módozat röviden meg van magyarázva); s általános szokás az ideal-realismus vagy real-idealismus alkotásait tekinteni legkiválóbbaknak s azokra például az angol Shakespearet s nálunk Aranyt felhozni, a kik Bodnárnál is tényleg az ideal-realismus nagy költői közé tartoznak. Sőt saját egyéni fejlődésünkben a legkézzelfoghatóbban tapasztalhatjuk, hogy az idealismusból mint megyünk át fokozatosan a legteljesebb realismusba. Fiatal korában minden ember idealista, legalább annyiban, hogy eszmékből táplálkozik, ha másutt nem, az iskolában. Az így beszerzett eszmei kincset (kinek mennyi van) értékesíti az élet harczában (ez a B.-féle ideal-realismus kora az egyénnél) s