Századok – 1897

Könyvismertetések és bírálatok - Tagányi Károly: Az erdészeti oklevéltár. I. II. III. kt. Ism. Lőrincz Béla 137. o.

E 155 TÖRTÉNETI IRODALOM. jára, a mennyit e munka megkiván (Tagányi 6—8 esztendőt említ), meg vagyunk győződve, hogy a középkori rész, mely kissé el van hanyagolva, legalább még egyszer oly bőven, a firkálni szerető XVIII. század pedig jóval rövidebben volna képviselve. A legnagyobb dicsérettel kell megemlékeznünk a harmadik kötet végén fáradhatatlan lelkiismeretességgel egybeállított tárgy- és névmutatóról is. Alaposságáról és részletességéről fogalmat ad az a körülmény, hogy egymagában 85 lapra terjed. Olyan gondos, hogy bár sokat használtuk, még csak nyomdahibára sem akadtunk a lapszámok e tömegében. JVIég fokozta volna azonban a mutató használhatóságát, ha eléje kis szótárt szerkesztett volna a kiadó az oklevelekben előforduló latin, német és magyar terminus technikusokról, meg helynevekről.1

) De hogy erre nem gondolt, nem nyomhat a latban s mit sem von le e nagy tudással és bámulatos rövid idő alatt megszerkesztett munka maradandó becséből s nem gátolhat meg bennünket abban, hogy az országos erdészeti egyesületnek áldozatkészségeért a magyar műveltség minden barátja nevében őszinte elismerést és köszönetet mondva, egyúttal ne gratuláljunk neki ahhoz a szerencsés inspiratiohoz vagy tán tanácshoz, bogy a legalkalmasabb historikusunkra, éppen Tagányi Károlyra támaszkodott, midőn a maga részéről egy nagyszabású és mintaszerű kiadványnyal készült megünnepelni Magyarország ezeréves fennállásának emlékét. LÖRINCZ BÉLA. nap a felsőbányai erdőmester részére kiadott utasítással (IT. köt., 440—445. I.) A szomolnoki főerdész részére kiadott szolgálati utasítás pedig (II. köt., 490—498 1.) talán szószerint megegyezik az ugyanazon nap ugyancsak az udv. kamara részéről a szomolnoki erdőmester részére kiadott utasítással (II. köt., 499—507. 1.), éppen csak Waldmeister áll waldbereiter lielyett. stl). Igaz azonban, liogy Schmidt is mindkét variatiót közölte Berggesetze cz. gyűjteményében. 9 Mert bármily derék munka, mostani alakjában a tárgy- és névmutató e hiányt nem pótolja. A rovásnál pl. ott áll hogy = rabisch, de visszája nincs a mutatóban. Már most hogyan tudja az olvasó, mi az a rabisch, ha sem a jegyzetben nincsen megmagyarázva, sem a mutatóban a maga helyén elő nem fordul ? — Blaufuss nevű falunál ott van a mutatóban zárjel közt — bogv riofuss. Ez igaz. De mit érek vele, lia a szövegben nem a correct Blaufusst, hanem a korcs Plofuss-t olvasom, ezen fennakadok, a mutatóban pedig hiába keresem, hacsak hogy egészen véletlenül a 1) betűnél a Blaufuss nem ötlik szemembe ? Ha e példákat szaporítanám, még jobban kitűnnék, mily kár, hogy Tagányi ilyen kis szótárra nem gondolt.