Századok – 1897

Könyvismertetések és bírálatok - Tagányi Károly: Az erdészeti oklevéltár. I. II. III. kt. Ism. Lőrincz Béla 137. o.

139 TÖRTÉNETI IRODALOM. áldozni volt szokás,1

) utóbb pedig, midőn a magántulajdon kezd meghonosodni, talán az a néhány nagyúri vadász, kit először fogott el az erdő vad poézise, vagy a ki — ha nem lett volna költői hangulatban — először féltette másoktól »a vadat, halat s mindent mi jó falat.« Csak ideig-óráig tartó védelem lehetett ez is. Egy részt a kereszt kiszorítja a pogány hitet s vele az erdőket védő babonát, másrészt a királyok oly gondtalan bőkezűséggel osztogatják egyeseknek a várbirtokokat, főkép a termőföldnél csekélyebb becsű erdőket, melyekben eladdig, úgy látszik, egyedül csak ők vadászhattak, hogy az erdők ettől a problematikus pártfogástól is elestek. Idő közben a magyarság megtanulja a földművelést és mind nagyobb területeket fog eke alá. Elébb az alkalmasabb fekvésű, a biztosabb és termékenyebb földeket, majd a kevésbbé ajánlatosakat is. A hatalmas királyok teremtette rend, az addiginál állandóbb béke és fejlettebb biztonság kedvez a jólétnek s hatalmas lendülettel gyarapszik a lakosság és a közvagyon. De mi egyéb ez ekkori szegényes közvagyon, mint első sorban a nagy marhaállomány? Müvelés alá kerülve a sok legelő, az erdőkbe szorul a pásztor. Az erdő pedig nem újulhat, lia a fiatal hajtásokat a gulyák, nyájak, csordák és ménesek legelik, meg tapossák. Nem lehetetlen, hogy az alföldi erdők már ennek a fordulatnak estek áldozatul.. Majd más oldalról közeledik a veszély. Árpád királyi sarjainak egyik állandó törekvése, hogy az anyaország sűrű lakosságra tegyen szert, E politikának már mi sem állotta útját, mire a magyarság oly mély gyökeret vert a hazában, hogy uralmát nem kellett féltenie a tömeges bevándorlástól, s még kevesebb, midőn a külföldön is megszűnt a magyartól való babonás félelem s még a nyugati népek is szívesen keresik fel azt a »gyönyörű hazát,« melyet freisingi Ottó ez »emberi szörnyetegektől« megirigyelt. A vitéz lovagokat donatióval és magas állással, a mesterembert és kereskedőt szabadalmakkal. a parasztot pedig munkakinálattal, művelésre alkalmas földekkel csábították ide. Parasztokat nem csak a király, de egyházi és világi urak is telepítettek benépesítendő birtokaikra, még pedig nem egyénenként, de gyakran faluszámra. Ezeket az idegeneket többnyire a leglakatlanabb vidékekre küldték, legszívesebben az őserdők közepébe, olyan környezetbe, 9 Igen helyesen jegyzi meg Tagányi bevezetése VIII. és XLI. lapjain. hogy az erdők ős állapotára nézve csak az erdészeti ethnographiától várhatni némi felvilágosítást. A szent berkekre nézve ld. például dr. Herrmann Antal, A hegyek kultusza cz. folklore-dolgozatát, Kolozsvár. 1893. 23., 27. és 33. 1.