Századok – 1895
I. Történeti értekezések - PÓR ANTAL: ifj. Erzsébet királyné; Nagy Lajos felesége. - I. közl. 833. o.
838 IFJABB ERZSÉBET KIRÁLYNÉ, NAGY LAJOS KIRÁLY FELESÉGE. get fogadtak Nagy Lajos király leányai közül annak, kit mint atyja örökösét királyul hozzájok küldenek; liogy közöttük maradjon. — Ezen határozat által, mely a kassai egyezséghez tartott, kettőt akartak elérni : elszakadásokat Magyarországtól és minthogy Mária, Zsigmond jegyese. Magyarország királynője volt. Zsigmondtól is megmenekülni reméllettek. Mert megjegyzendő, hogy azon időben a lengyelek nagyon gyűlölték a németeket; volt okuk reá elég. s ezért is oldozkolódtak Zsigmondtól. A radomski gyűlés két követséget küldött ki kebeléből ; egyet Erzsébet anyakirálynéhoz, a másikat a kis-lengyelek (krakóiak. sandomiriak) visliczai gyűlésére. Yisliczára aztán megérkezett Erzsébet anyakirályné válasza; Czudar Imre egri és János csanádi püspök hozta. Az özvegy magyar és lengyel királyné megköszöni a lengyel nemzet hűségét és arra kéri. hogy híven ragaszkodjék hozzá, leányaihoz és kivülök senkinek (tehát Zsigmondnak sem) hódoljon meg. E választ a visliczai gyűlés örömmel értette, Zsigmond pedig szomorúan tért vissza övéihez. 1383. februárius végén a lengyel urak ismét gyűléseztek és pedig Sieradzban. Oda. érkeztek a magyar anyakirályné követei is élükön Miklós veszprémi püspökkel és kijelentették, hogy küldőjük élve jogával, melyet neki a kassai egyezményadott. leányai közül a fiatalabbikat. Hedviget el fogja küldeni a lengyel trón elfoglalására. Szívesen küldené Máriát, de ez már magyar királynő, amiért feloldja mindazokat, kik Máriának és Zsigmondnak meghódoltak, a hűség esküje alól. Hedvig nemsokára megérkezik Krakóba, hogy húsvétkor megkoronázhassák ; de csak azon föltétel alatt küldi el Hedviget, ha a koronázás után rögvest visszaküldik anyjához, mert a leánynak még szüksége van bárom évig anyja nevelésére. A sieradzi gyűlés tanácskozás tárgyává tette az anyakirályné ezen üzenetét azzal, hogy márczius 28. napján megadja reá a választ. A nehézség, mely hosszabb tanácskozást igényelt, abban állott, mert a Piaszt nemzetségből származott Ziemovitot, Massovia herczegét akarták nem kevesen lengyel királynak. Mások, kik tartottak a kassai egyezményre, de Ziemovitnak se voltak ellenesei, úgy hitték egybekötni a szétágazó véleményeket. liogy Ziemovit feleségül veszi Hedviget s aztán együtt uralkodnak. Ezek is. amazok is ráállottak Erzsébet anyakirálynő ajánlatára és Hedviget pünkösdre válták. Sokan eléje is mentek Szandeczig ; Erzsébet királyné is hozta leányát, de csak Kassáig. Innét átüzent Szandeczre : minthogy az áradások miatt nem mehet Krakóba, jöjjenek a lengyel főurak hozzá