Századok – 1895
I. Történeti értekezések - JAKAB ELEK: Kocsárdi Gálffy János és a Báthoriak. 785. o.
JAKAB EBEK. KOCSÁRDI GÁLFFY JÁNOS ÉS A BATHOR1AK. 817 helyével, melyet haláláig Gálffy János számára birtak minden haszonvételeivel ; holta után a feleségétől. Pernyeszi Erzsébet asszonytól elfoglalták hatalommal és nagyobb részét az akkori fejedelem, Báthori Zsigmond adta volt valami olaszoknak : Simon és Fabius Gingának, aztán hogy azokat megölték, adták Nagy Albertnek és ítozgonyi Balázsnak, az maradékát u. m. az pauchinesdi részt Macskássy Eerencznek és Barekay Andrásnak; ugyan ott ezen jószágból Kertész Laczkónak négy ház jobbágyot szakasztott ki, Bede Mihálynak Nieresen, Kriván és Lakuron, Kertész Laczkónak adta Chernissorát. Gyulai Gálffynak törvénytelen halálát is vallja. Tizennegyedik is így vall. Az esketést és tanuvallatást Barchay Sándor és Dobrai Péter ülnökök vitték végbe a fenn kijelölt napon is fejedelemhez tett jelentéseket Gyulán irták alá.1 ) Gálffy János és tanácsos társainak halála az emberiség történetének két nagy igazságát erősíti meg : egyik, hogy romlott korban hűség, becsület és erény birtokosát veszélytől meg nem védi ; másik. hogy a politikai téves lépések magukat azok elkövetőin okvetlen megboszulják, lám a kik Báthori Kristóf fejedelem alatt 1579-n Dávid Eerenczet meggyőződéseiért elitélték. 1592-1594-n fia, Zsigmond fejedelem alatt bakó kéz által vérzettek el. JAKAB ELEK. J) A Szombatfalvi G álffy-nemzctség levéltárában levő eredetiből. SZÁZADOK. 1895. IX. FIZET.