Századok – 1895

IV. Hivatalos értesítő - A. M. T. Életrajzok költségvetése 1895-re 204. o.

210 GK. WILCZEK EDE. hajózás veszélyes volta biztos menhelyet nyújtott a kalózoknak minden erélyesebb üldözés elől; és miután városaik vagy szárazföldi állandó lakásaik nem igen voltak, még túlnyomó erővel se lehetett reájuk megsemmisítő csapást mérni. Ily módon a narentaiak számtalan zavart és nehézséget okozhattak a velenczeieknek ; és habár Velencze mindinkább növekedő hatalmának végre sikerült is a kalózok hajóhadait a nyilt tengerről leszorítani és ártalmatlanná tenni, gyökerestül még se bírták azokat kiirtani, és az apró harcz tovább folyt, a velenczei kereskedelem nagy kárára. A XIII. század elején a kalózvilág új lendületet vett. mióta II. Endre király, megtorlásul Jádrának a velenczeiek által erőszakos elfoglalásáéit, ez előbbit úgyszólván nyilt pártfogása alá vette, a narentai kalózoknak Almissa városában (a Cettina folyó torkolatánál és szemközt Brazza szigetével) menhelyet és hatalmas támpontot nyújtván. Almissa, mely eleinte a király meghitt embere, a híres Domald gróf, későbben a nagyhatalmú brebíri grófok parancsnoksága alatt állt, egy ideig még Spalatö, iSebenico és Trau városokat is háttérbe szorítani, és Magyarország legfontosabb hadi kikötőjévé válni látszott; mellette emelkedett ugyanily minőségben a későbben oly híressé lett Clissa vára is. előbb a templomos vitézek, majd szintén a brebíri grófok parancsnoksága alatt. De az almissaiak kissé nagyon is szabad módon űzött kalózkodása, továbbá azon körülmény, hogy köztük az egyház által élesen üldözött hogutnil vagy patarénus hitfelekezet számos tagja ütötte fel tanyáját, vesztükre vált több ízben ; végre a magyar királyok is elvonták tőlük védő karjukat, mi által a város a XIII. század második felében előbbi jelentéktelenségébe visszaesett ; mindamellett továbbra is a tengeri rablók hírhedt fészke maradt, mindég kész a velenczeiek ellen kirohanni. Az almissaiak. clissaiak, spalatóiak, sebenicóiak, trauiak stb. harczvágyára mindég biztosan számíthattak a magyarok, mihelyt szó volt róla ezt a hatalmas szomszéd ellen kijátszani ; miután azonban a század eleje óta nagyobb szabású háborúra nem került a dolog Magyarország és Velencze között, ezen harczvágy is csak a kölcsönös ingerlések és erőszakoskodások keretéhen mozoghatott, melyek az ököljog e fénykorában napirenden voltak. Különben ez is elégvolt arra, nehogy a dalmát hajósok a harczias gyakorlatról leszokjanak, mert a kereskedelmi versenygés úgy maguk között, valamint a velencziekkel folytonos csatározásban állt, és minden árú-szállító hajó vagy maga egyszersmind hadihajó is volt, vagy pedig hadihajók által kellett hogy kísérve legyen. Xemkülönben igen szükséges volt ezen folytonos résen állás a ten