Századok – 1894

Értekezések - MÁTYÁS FLÓRIÁN: Diplomatikai vitatkozások 581

DIPLOMATIKAI VITATKOZÁSOK. 5.83 miatt a diploma elejétől egész végéig ; az et szócska pedig épen oly fölösleges és kihagyandó, mint kihagyandó a rex »ordinatione« után az idézett 63-dik sorban. Nincsen tehát •semmi ellentét, s a mondatot úgy kell értelmezni, mint azt a •correctebb fogalmazású 73-dik sorban olvassuk. II. Nem lesz talán egészen fölösleges munka, ha részletes!) vizsgálat alá fogjuk alkalmilag, tudatlan krónikásaink azon értelmetlen előadását, hogy Sz. István mielőtt Koppány ellen táborba szállott, a Garan folyó mellett kardfelövezéssel lovaggá •avattatott. »Congregato exercitu perrexit obuiam hosti suo, et ad amnem Goron primitus accinctus est gladio.« (Képes kr. Font. I. 139). Ismételik ezt a többiek is, kivéve Mügelni Henriket, ki említi ugyan a folyót (das vvasser Geron) de a felövezésről nem ír semmit. Itt méltán kérdezhetjük: a Garan folyó mely pontját jelzi az író, s mily vidéket képzeljen magának ennélfogva az olvasó ? Azt is kérdhetjük : miért áll épen kapcsolatban e folyóval a lovaggá avatás? Az első kérdésre nem adhatunk kielégítő feleletet. A másodikra azt mondhatjuk, hogy mivel a kardfelövezés azon korban egyházi szertartással történt, oly helyet kell értenünk a Garan mellékén vagy torkolatánál, hol templom állott. így midőn II. Gyéczát a Lajta mellett vívott ütközet előtt 1146-ban lovaggá avatták, papok imádsága említtetik. »Rex ordinatis agminibus cepit ire contra hostes suos. Sed et sacerdotes et clerici implorabant adiutorium domini nostri Jesu Christi. Rex autem accinctus est gladio, •et gloria domini apparuit super eum, confortatumque est illico cor ejus diuinitus, et totus alacer ibat in prelium.« <K. kr. Font. I. 217.) Részletesebben adja elő az eseményt Ai egykorú, talán épen szemtanú Freisiugi Ottó püspök : »Rex in predicto campo ad quamdam ligneam ecclesiam accedit, ibique ab episcopis (nam eousque in puerilibus annis positus nondum militem induerat) accepta sacerdotali bene•dictióne ad hoc, armis induitur.« (De gestis Friderici cap. 30.)